|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Május 28-án, szombaton a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Róna Táncegyüttese vendégszerepelt a Művészetek Házában. A Szerelem című táncszínházi előadásban mintegy harminc táncos-énekes és öt népzenész közreműködött. A sodró lendületű, fiatalos feldolgozású és üzenetű produkció középpontjában a szerelem, a néptánc szeretete áll, ami összeköt két mai fiatalt. A darab érdekessége, hogy mindvégig vetítés kísérte, zenei sokszínűség ... |
|
Május 28-án és 29-én szervezték meg a Magyarkanizsai Borfesztivált. A borászatok mellett egy pálinkafőző és egy kézműves sörkészítő is részt vett az eseményen.
A városháza előtti főtéren megjelent borászokat és vendégeiket Fejsztámer Róbert a községi közigazgatás főosztályvezetője köszöntötte, aki a szervezők, a borászok és az önkormányzat összefogásának fontosságát emelte ki felszólalásában. A korábbi évekhez képest az idén lényegesen ... |
|
Tisza – Járás elnevezéssel tartottak irodalmi kalandtúrát Magyarkanizsán. A Rákóczi Szövetség és a Magyar Kanizsai Műhely meghívásának több ismert magyar író, költő, újságíró tett eleget a Kárpát-medence minden szegletéből. A Tisza-parton megtartott összejövetel vezértémája magyarságunk helyzete és megmaradásának esélye volt. Mi nem politikusok vagyunk, hanem író emberek, hangoztatták többen is, éppen ezért bíznak benne, hogy szavuknak még mindig ... |
|
Május 28-án, szombaton 19 órai kezdettel a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Róna Táncegyüttese vendégszerepel a Művészetek Házában a Szerelem című táncszínházi előadással. A darab rendezője Kálló Béla.
Egy fiatal pár szerelméről, a néptánc iránti elhivatottságukról szól az előadás, amelyben 28 néptáncos és 5 népzenész vesz részt. Az előadást vetítés teszi gazdagabbá. Az előadás során szatmári cigány táncokat, dél-alföldi ... |
|
Ismert vajdasági és magyarországi pincészetek részvételével rendezik meg pénteken és szombaton, május 27-én és 28-án az V. Magyarkanizsai Bornapokat a főtéren.
A városháza előtti kisparkban a szervezők vidékünkről a Nagy-Sagmeister Borászat, a Maurer Pincészet, a Harmat Wines Borászat, a Bálint Pincészet, a Brindza Borászat és a Tiszteletes Borpince, valamint a szekszárdi Fekete Borpince finomságaival várják az érdeklődőket. A borok mellett a rendezvény ... |
|
Magyarkanizsán az Art Caféban a Vasárnapi könyvbemutató című rendezvénysorozat keretében mutatták be Villányi László József Attila-díjas győri költő Egyszer csak című legújabb verseskötetét, a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely és a József Attila Könyvtár szervezésében. Az est moderátora Bicskei Zoltán volt, közreműködött alt szaxofonon Iva Jovančić Vidaković, hegedűn Miroslav Jovančić.
A kötet a Napkút Kiadó gondozásában jelent ... |