|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A helyi Shark sportegyesület által szervezett 10 napos képzésen a gyerekek az alapoktól sajátíthatják el az úszást.
Az idén több mint 30 gyerek részvételével vette kezdetét az úszóiskola a magyarkanizsai Tisza-parti medencéknél. A kicsik nagyon élvezték az egy órás edzéseket.
A kezdőkkel három edző foglalkozik és elsődleges céljuk, hogy a fiatalok magabiztosak legyenek a vízben.
Beharović Enis edző elmondta: "Meg kell ... |
|
A horgosi Darko Veselinovot nevezték ki az adorjáni Tisza új vezetőedzőjévé. A 35 éves szakember dolgozott már a csapattal, hiszen előbb Tomislav Sivić, majd Branislav Bulatović segédje volt, így gyakorlatilag csak előrelépett egyet. Veselinov egyben a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia utánpótlás-nemzedékeinek a főedzője, dolgozott már Magyarországon is, sőt tavaly még játékosként a Horgos csapatát erősítette.
Az új vezetőedző július ... |
|
Több mint 100 gyerek részvételével szervezték meg az idei nyári focitábort Tóthfaluban. A gyerekek Vajdaság számos településéről érkeztek, délelőtt és délután is rúgták a bőrt, emellett pedig számos programmal színesítették napjaikat a szervezők.
A nyári szünetben is benépesült a Nyers István Labdarúgó Akadémia Tóthfaluban, általános iskolás korú gyerekekkel telt meg, akik egész héten itt edzettek, barátkoztak. A legkisebbek remekül érezték ... |
|
A Magyarkanizsai Asztaliteniszklub sikeresen pályázott és támogatást kapott a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárságától.
Az anyagi támogatásról Fejős István, a klub szervező titkára számolt be: „Klubunk az idén egy tartományi pályázaton kapott pénzbeli támogatást, összesen 100 ezer dinárt, amelyet a sport fejlesztésére fordított. A pályázati pénzből egyhetes edzőtábort szerveztünk az asztalitenisz suli növendékeinek, amelyre meghívtuk ... |
|
Kis birkózókkal telt meg a Vajdasági Birkózóakadémia június 24-én, szombaton az Újhelyi László tiszteletére szervezett emlékversenyen, aki a Potisje néhai edzője volt. Fiúk és lányok is szőnyegre léptek.
A verseny elsődleges célja, hogy a kezdő birkózók megismerkedjenek a versenyhelyzettel.
Korom Ákos, a Potisje BK edzője elmondta: "Az Újhelyi László Emlékverseny, aki edzőnk volt, az én gyerekkoromban is ő volt az edző, az ő nevét ... |
|
Sporttalálkozót szervezett a magyarkanizsai Nyugdíjasok Községi Egyesülete a horgosi Túrú-tanyán, ahol a szépkorúak több sportágban is kipróbálhatták magukat. Az eseményen több mint 200-an vettek részt.
Megtelt a horgosi Túrú-tanya szépkorúakkal. Mindenki, aki szerette volna, kipróbálhatta magát egy-egy sportban. Az idősek éltek is a lehetőséggel.
Magyarkanizsa mellett Szabadkáról, Topolyáról, Törökkanizsáról, Csókáról és Adáról ... |