|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Augusztus közepén szervezik meg Magyarkanizsán a XXIV. Tiszamenti Küzdősport Tábort. Számos olyan tehetség vett már részt a rendezvényen, aki azután nemzetközi szinten is kiváló eredményeket ért el.
A fiatal sportolókat meglepetés is várja az idén, ugyanis olimpikonokkal is találkozhatnak majd. Halász Mihály főszervezőt kérdezzük a rendezvényről ás a tervekről.
- Az idei lesz már a 24. rendezvény. Annak idején honnan jött az ötlet, ... |
|
Magyarkanizsa ad otthont július 17-én, vasárnap az országos fogathajtó bajnokság második fordulójának. A verseny a vásártéren már délben elkezdődik, de a látványosabb versenyszámokat 15 órától tartják.
A rendezvényről, amelyre a belépés ingyenes, a szervezők Pálfi Ervin, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatója és Berényi Ákos, többszörös fogathajtó bajnok beszélt a sajtó képviselőinek.
A fogathajtó ... |
|
Mintegy húsz 7 és 14 év közötti lány vesz részt a Nyers István Akadémia Sportegyesület táborában, az edzések pedig az újonnan felépült sportcsarnokban zajlanak. A sportegyesület egyébként szeptembertől elindítja a kézilabda osztályát is.
Nagyban folyik az edzés, a lányok napi szinten kétszer másfél órát töltenek el a teremben. A magyarkanizsai Mészáros Zsóka négy éve kézilabdázik, így nem volt kérdéses, hogy részt vesz a táborban. „Élvezni ... |
|
Csaknem 100 gyerek részvételével zajlik a focitábor a tóthfalui Nyers István Labdarúgó Akadémián. A gyerekek Vajdaság minden tájáról érkeztek, délelőtt és délután is rúgják a bőrt, emellett pedig számos programmal színesítik a napjaikat a szervezők.
Az általános iskolás korú gyerekek napi két edzésen vesznek részt. A táborban résztvevő gyerekek zöme már bizonyos szintű focitudással érkezett a táborba, de olyanok is vannak, akik most sajátítják ... |
|
Az újonnan megépült edzőtermet és a május végén átadásra kerülő sportcsarnokot tekintette meg késő délután Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A magyar kormány támogatásával épülő sportlétesítmény alapkövét tavaly júniusban helyezték le és kevesebb mint egy év alatt átadásra is kerül az épület. A vendégeket a Munkás Szent József Plébánián Utasi Jenő, tóthfalusi plébános ... |
|
Megtartotta bemutatkozó edzését a magyarkanizsai Potisje Birkózó Klub Martonoson. Közel 20 gyermek jelezte csatlakozását, így az edzések már csütörtökön elkezdődnek. Különféle bemelegítő gyakorlatokkal ismerkedhettek meg a martonosi fiatalok, akik közösen edzettek a klub tagjaival. Mindenkinek nagyon megtetszett a sportág.
Martonosiak örülnek a lehetőségnek. Az új szekció edzője Korom Ákos lesz.
„Bemutattuk, hogy ... |