|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Egy napra az ajvár fővárosává vált Velebit. Ajvár-bajvívó bajnokságot szerveztek hatodik alkalommal. A verseny elődöntőit Szerbia-szerte 12 településen szervezik meg idén. Az itteni legjobb ajvárkészítő részt vehet az október 9-i belgrádi döntőn.
Az Oromhegyes mellett fekvő kis település Velebit, egy napra igazi ajvár nagyhatalommá válik, ugyanis itt szervezik meg az Ajvár bajvívó-bajnokság egyik elődöntőjét. A települést belengő paprikaillat ... |
|
Balázs G. Árpád (Felsőtőkés, 1887 – Szeged, 1981) festő- és grafikusművész meghatározó, úgymond ikonikus alakja nemcsak a vajdasági, de az összmagyar képzőművészeti világnak. 1947-1957 között Szegeden rajztanárként, újságillusztrátorként dolgozott, majd 1957-ben hazatért Jugoszláviába, Horgoson és Szabadkán élt. 1957-től húsz éven keresztül a horgosi Szent János utcai műtermében alkotott.
Egykori házának falán vasárnap emléktáblát ... |
|
Szeptember 18-án este tartották meg a Vedd el a nyugtát és nyerj 2021 elnevezésű nyereményjáték őszi fordulójának első sorsolását. Az egyik Fiat horgosi gazdára lelt, írja a Novosti.
A Fiat 500L típusú autó nyertesei a horgosi Vajda Andrea, a nagybecskereki Dragica Petrović, az újvidéki Goran Radojković, az újbelgrádi Milan Jovanović és a belgrádi Momčilo Krstić.
A szerb kormány által szervezett és a NALED támogatásával megvalósuló ... |
|
Horgos a falu újratelepítésének 250 évfordulóját ünnepli. Sajnos tavasszal, a falunapon nem tudtak a járványintézkedések miatt nagyobb ünnepséget szervezni, így most, a Szüreti napok keretében emlékeznek meg a negyed ezredéves jubileumról. Az emlékév tiszteletére szeptember 17-én, pénteken kora este felavatták a Horgos központjában elhelyezett betűsort, amely a település nevét alkotják, s amelyet horgosi népművészeti motívumok díszítenek.
Horgos ... |
|
823 éves a Tisza-parti település. A Tisza-parti településen művelődési műsorral, ünnepi szentmisével is készültek a falu napjára. Kicsik és nagyok is felléptek. A helyi Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai is bekapcsolódtak a műsorba, akik szerint fontos, hogy évről évre megemlékezzenek a kezdetekről.
A településen több felújítás is történt az elmúlt időszakban. Nemrégiben a helyi iskola és óvoda épületén cserélték ki a nyílászárókat, ... |
|
Egyre nagyobb a migrációs nyomás a szerb-magyar határszakaszon. Ismét több százan torlódtak fel Horgos környékén, közvetlenül a magyar határhoz közeli épületekben. A település központjában pedig egész nap jelen vannak kisebb-nagyobb csoportokban.
Szinte teljesen otthonosan mozognak a Horgoson és környékén feltorlódott migránsok. Gyakran a nap folyamán, főleg a déli órákban mennek be a település központjába. Ilyenkor másokkal szinte nem is lehet ... |