| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2018.01.11.
Mi épül Oromon?

Elmondja Lékó Róbert, a helyi közösség elnöke

– A múlt év legnagyobb eredménye a határon átnyúló Magyarország–Szerbia Interreg IPA-pályázaton kapott százezer eurós támogatás, melyből az augusztus 16-ára tervezett Malomfesztiválra már új épületekkel fogunk büszkélkedni, és hasznára lenni helybelinek és idelátogatónak.

2018-ban 13 milliós költségvetésre számítunk. Szeretnénk folytatni a tavaly elkezdett aszfaltozásokat, a ...

   2018.01.05.
Faluházavató Kishomokon

A Martonos helyi közösséghez tartozó, Magyarkanizsától is csak alig 10 kilométernyire lévő, mindössze 130 fős kis település lakóinak régi vágya teljesült, amikor végre egy olyan közösségi épülethez jutottak, ami méltó helyet biztosít a kishomoki polgárok, a fiatalok, az idősek és az egyetlen civil szervezet tevékenységéhez. A szabadkai tejgyártól kapott barakképület, amit eddig közösségi célokra használtak, mára teljesen tönkrement. Évekkel ezelőtt ...

   2017.12.29.
Halászlé kerülhetett a rászorulók asztalára

Négyszáz adag halászlét osztottak szét a magyarkanizsaiak között december24-én. A helyi Városháza előtti téren sorban várták a friss ételt az érdeklődők. Az ételből mindenkinek jutott. Volt, aki a helyszínen fogyasztotta el, de többen vittek haza, a családjuk számára is.

A magyarkanizsai Helyi Közösség szervezésében mintegy négyszáz adag halászlét osztottak ki, kenyérrel és tésztával. A halászlé hozzávalóit magánvállalatok és magánszemélyek ...

   2017.12.29.
A falu karácsonya Kispiacon

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szerveztek Kispiacon a helyi közösség előtt közös karácsonyváró ünnepséget. A falu apraja-nagyja, meglepően sokan gyűltek össze, akiket elsőként Szarapka Ede polgármester és Szél János főtisztelendő üdvözölt. A falu lakosai az épület előtt felállított karácsonyfánál – amelyet a legkisebbek díszítettek fel némi segítséggel – megnézhették a betlehemes játékot, amelyet a nyolcadikos hittanosok ...

   2017.12.29.
Betlehemezés Horgoson

Betlehemi műsort szerveztek december 22-én Horgoson a helyi Művelődési Ház előtt. Az ünnepi rendezvény részeként jótékonysági kirakodóvásárt és karácsonyi műsort is tartottak.

Egyórás betlehemi műsorral készültek a horgosi általános iskolások a falu főterén.

Az eseményt a Kárász Karolina Általános Iskola, a Napraforgó Óvoda és a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület szervezte. Szekeres Valentin, igazgató, Kárász Karolina Általános ...

   2017.12.21.
Ingyenes ételosztás karácsony böjtjén

Magyarkanizsa Helyi Közösség vasárnap, december 24-én 12 és 13 óra között ingyenes ételosztást szervez az arra rászorulóknak, amire a városháza előtti téren kerül sor. Az ingyenes halászléhez való száz kilogramm halat és a többi hozzávalót Szecsei Silveszter, a magyarkanizsai Holker cég tulajdonosa, a Braća Pékség és a martonosi Telek Paprika Kft. biztosította. Az étel elfogyasztásához szükséges sátrat és annak berendezését az Új Texas Étterem adja majd, ...

  1    ...    54    55    56    ...    90  
 
Keresés