| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2023.07.18.
Akiket nem süt a folyékony vas

Repes az ember szíve, amikor olyanokkal találkozik, akik valóban szeretik a munkájukat. Annak ellenére, hogy az komoly agytornával és fizikai erőbefektetéssel jár, óriási lendülettel, akarattal és minden nehézség dacára mérhetetlen derűvel végzik. Amilyen elhivatottsággal beszélnek róla, amilyen alázattal és szeretettel viszonyulnak hozzá, azzal még a laikust is lenyűgözik. Valahogy így történt az is, hogy Samu Tiborék öntödéjében generációk életébe nyerhettünk ...

   2023.07.05.
Berényi Mihály kovácsműhelye

Horgoson működik egy kicsi kovácsműhely, ahol csak kovácstűz és kalapács található, a mester pedig csupán kézi erővel munkálja meg a vasat. Berényi Mihály a hatvanas évek elején állt inasnak egy híres horgosi kovács mellé. 
Berényi bácsi közel hatvan éve kezdett el kovácsmesterséggel foglalkozni, azonban a sors úgy hozta, hogy más területen helyezkedett el, így ezt a szakmát csak hobbiként űzte. Nyugdíjba vonulása után ismét kalapácsot ragadott. ...

   2023.03.28.
Állásbörze Magyarkanizsán

Tizenhetedik alkalommal szerveztek állásbörzét Magyarkanizsán, 15 munkaadó mintegy 90 munkahelyet kínált. Az érdeklődők arról is értesülhettek, hogy hogyan tudnak munkába állni.
5 millió dinárral támogatja a költségvetésből Magyarkanizsa önkormányzata a foglalkoztatási alapot. Jelenleg 938 munkanélkülit tartanak nyilván a község területén, ami kevesebb, mint az elmúlt évben.
Jelena Mitrović, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai részlegének ...

   2023.03.17.
Állásbörze Magyarkanizsán március 24-én

Állásbörzén próbálhatnak maguknak munkát találni a munkanélküliek Magyarkanizsán. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nagykikindai kirendeltsége március 24- tartja meg a rendezvényt.  
A vásáron jelen lesznek azok a munkaadók, akik munkatársakat keresnek. A börzén az álláskeresőkkel való közvetlen kapcsolat révén megtalálhatják a szükséges munkatársakat.  
A munkanélkülieknek azt javasolják, hogy vegyék fel a kapcsolatot munkaügyi ...

   2023.02.17.
Egy elégedett ember csoda szép fatárgyai

Gyönyörű dolgokat készít fából a magyarkanizsai Majoros Vilmos: gyerekeknek babaházat, kistalicskát, kisszéket, hintát meg virágtartót, bortartót, cipősszekrényt, ajtókat, sőt kanapé, fotel vagy ágy oldalához egy mozdulattal odailleszthető kávézóasztalkát újságtartóval. Kisebb ajtó-, ablak- és bútorjavítási munkákat, valamint faajtók beépítését is vállalja, nemcsak helyben, hanem egészen szülővárosáig, Nagybecskerekig.
Hiány van jó asztalosokból, ...

   2023.02.13.
Az állandó fejlődésben a jövő

Az oromi Hidromatik vállalkozásban Pletikoszity Tibor tulajdonos vezetésével olyan egyedülálló termelést folytatnak, melynek sokan a csodájára járnak. Teljesen új, saját fejlesztésű és készítésű gépek is kikerülnek a műhelyből. Azonfelül, hogy családi vállalkozásról van szó, hisz a család feltörekvő ifjú férfi tagja is nemcsak besegít, hanem új ötletekkel is előáll, még helyieknek is munkát ad. Fiuk inkább a mechatronikában, a jövő gépészetében ...

Keresés