| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2022.01.14.
Berényi Mihály horgosi kovácsmesterrel a szakmáról

A kovácsmesterség egyike a legősibb mesterségeknek, mégis nagyon kevesen gyakorolják felénk, ezért igazán örülünk, ha rábukkanunk egy képviselőjükre. A tavaly év végén Zentán megtartott Gazdanapokon volt szerencsénk találkozni a horgosi Berényi Mihállyal, aki szebbnél szebb kovácsolt dísztárgyakat állított ki. Elmondása szerint 1965-ben ment el kovácsinasnak, egy évre rá pedig már a kezében is tartotta az oklevelet, és azóta űzi is ezt a mesterséget. Igaz, ...

   2021.10.19.
Horgoson lehelyezték a Szabadka-Szeged vasút alapkövét

Horgoson október 18-án kora délután Orbán Viktor magyar kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök lehelyezték a Szabadka–Szeged vasút alapkövét. A vasutat alapjaitól kezdve újítják fel, ami lehetővé teszi, hogy 35 perc alatt el lehessen érni vonattal az egyik városból a másikba. Az alapkőletétel ugyanakkor egy szimbólum is, hangsúlyozta Orbán Viktor alkalmi beszédében. 

- Furcsa helyzetben vagyunk, 150 éves vasútvonalat akarunk felújítani, ...

   2021.08.12.
A Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság szakmai tábora

Magyarkanizsán augusztus 12-én kezdetét vette a Digitális gazdaság és e-kereskedelem elnevezésű szakmai tábor a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság szervezésében. A háromnapos táborban közel 70 fiatal vesz részt, akik zömében Vajdaságból érkeztek, de erdélyi és magyarországi résztvevők is vannak.
A megnyitón a jelenlevőket elsőként Gyetvai Tímea, a VMKT elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a programokat úgy állították össze, hogy igyekeznek ...

   2021.07.28.
A horgosi határátkelők kapacitásának növelését kérik

A lassú határátlépés hátráltatja az árucsereforgalmat, állapították meg a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara Szegeden megtartott közgyúlésén.  

Alexandar Farkas, a Szerb Köztársaság Budapesti Nagykövetségének külgazdasági attaséja tájékoztatást adott a két ország gazdasági kapcsolatáról. Kiemelte, hogy a nemzetközi szállítás leginkább akadályozó tényezője a határ menti közlekedés, a szinte folyamatosan zsúfolt határátkelőhelyek. ...

   2021.07.05.
Összekapcsolták a szerb-magyar gázvezetéket

Összehegesztették a Magyarországról átsajtolt csővéget, illetve a szerb vezeték végpontját Horgos határában július 4-én, vasárnap; az úgynevezett „aranyvarrat" elkészítésével megtörtént a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszer fizikai összekapcsolása. Ezzel szimbolikus pontjához érkeztek a Magyarországot és Szerbiát összekötő nagynyomású földgázvezeték építési munkálatai. A tervek szerint a projekt 2021. október ...

   2021.06.14.
A gazdasági miniszter a Genezában

Közel 2,5 millió dinárral támogatta az elmúlt évben a magyarkanizsai Geneza Kft.-t a gazdasági minisztérium. A vállalat a pandémia alatt sem hanyatlott - hangzott el az üzemben, amelyet június 11-én Anđelka Atanasković gazdasági miniszter tekintett meg. 

A magyarkanizsai Geneza Kft. üzemében jelenleg a kapor feldolgozása folyik. A szezon ideje alatt mintegy 80-100 munkavállalót foglalkoztatnak. A vállalat vezetősége évről-évre él a gazdasági minisztérium ...

  1    ...    5    6    7    ...    20  
 
Keresés