| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2019.03.20.
Megnyílt a Tisamed mézfeldolgozó üzem

Hivatalosan is átadásra került a magyarkanizsai Tisacoop Kft. Tisamed nevű új mézfeldolgozó és csomagolóüzeme. A Prosperitati Alapítvány által támogatott Tisamed, mint integrátor vesz részt a vajdasági Gazdaságfejlesztési Programban. Az új üzem megnyitásával a Tisamed 20 új munkahelyet teremtett, és eddig csaknem 200 integrátori szerződést írt alá méhészekkel, akik ezáltal biztos áron és időben adhatják el a megtermelt mézet.

Körmöci Károly a ...

   2018.11.15.
Látványkonyhás csárda nyílt

Közvetlenül a Tisza partján, az egykori Halászcsárda immáron felújított helyén nyitották meg november 9-én a Varga Csárdát. A hely kuriózuma, hogy látványkonyhával is rendelkezik. Ahogyan azt a tulajdonos elmondta, igen nagy befektetésük van az újonnan megnyitott vendéglátóipari objektumban. Varga Ervin már több éve tervezi, hogy éttermet nyit, annál is inkább, mivel tapasztalata már van a szakmában.

– Nagy álmom teljesült, hogy megnyithattuk a ...

   2018.08.13.
A Prosperitati Alapítvány képzéssorozata

A képzésre jogosult kezdő és induló vállalkozók négy héten át szombatonként vesznek részt az előadásokon a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény épületében, ahol elsajátítsák azokat az ismereteket, ami egy sikeres vállalkozás elindításához szükséges. A szülőföldön maradás és boldogulás, a foglalkoztatottság növelése az elsődleges célja a képzésnek.

Kaszás Judit vállalkozásfejlesztéssel, adótanácsadással foglakozik. A képzésen ...

   2018.06.18.
Különös kegyelem kell a borkészítéshez

Magyarkanizsai körökben, de távolabb is ismerős Sagmeister Ernő borász neve, aki akkora alázattal és mély érzésekkel tud beszélni a vidékről, a szőlőről és a borról, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni. Szinte képekben fejezi ki magát, mondandója magával ragadja a hallgatót, és talán még a bort nem annyira kedvelőt is képes lenne kíváncsivá tenni. Ez is, és persze a tudása is szinte egyedülállóvá teszi a környéken. Reményt ad arra, hogy még nem ...

   2018.06.18.
Üzemfejlesztések Magyarkanizsán

Két magyarkanizsai vállalatban történt kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági, illetve gazdasági fejlesztés, ezek ünnepélyes avatóját június 1-jén tartották. A Geneza Kft.-ben – mely gyógy- és aromatikus növények, valamint zöldségféle feldolgozásával foglalkozik, és integrátor is – a második gyárüzem hivatalos megnyitója zajlott le, a Keramika csempegyárban pedig a felújított üzemben vágták át a szalagot. Mindkét vállalat a Prosperitati ...

   2018.03.21.
Több mint ötmillió euró a termelés modernizálására a csempegyárban

A magyarkanizsai Keramika falicsempe és padlólapok gyártásával foglalkozó vállalatot 1980-ban alapították. A cégben a tégla- és cserépgyártás gazdag hagyományaira építkezve kezdődött meg a kerámialapok gyártása, ami immár több mint három és fél évtizedes hagyományokra és szaktudásra épül. A jelenleg külföldi tulajdonban lévő csempegyár a hazai és a külföldi piac igényeinek megfelelően folyamatos technológiai fejlesztéseken ment keresztül. Ennek legújabb ...

  1    ...    8    9    10    ...    20  
 
Keresés