|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Mesés téli napokon vehetnek részt a horgosi gyerekek a helyi könyvtárban a Művelődési Ház és a József Attila Könyvtár horgosi fiókkönyvtárának szervezésében. A hét első felében az óvodásokat, a második felében pedig a kisiskolásokat várják különböző játékos foglalkozások.
Kis létszámmal ugyan, de az idei évben is különböző foglalkozások várják a téli szünet utolsó hetében a horgosi gyerekeket. Az óvodások esetében minden nap más-más ... |
|
130 gyermek született 2022-ben Magyarkanizsa község területén, míg 422-en hunytak el. Tavaly közel 150-en mondták ki a boldogító igent a község 13 településén.
Tóthfalu közel 700 lakost számláló település. A múlt évben hat házasság köttetett, rekord számú keresztelőt tartottak és az elhunytak száma is csökkent.
Utasi Jenő plébános elmondta: „Tény az, hogy 18 gyermeket kereszteltünk, ami másik nagyon komoly realitás, a 13 elhunyt. Tehát ... |
|
2023-ban is folytatódik a Zöld kajak elnevezésű projekt, amit Tiszta folyó mottóval valósít meg a magyarkanizsai Testvériség Kajakklub két észak-macedón, egy horvát és egy bolgár partner közreműködésével egy európai uniós Erasmus+ program révén.
Tavaly a Green Kayak keretében környezetvédelmi akciót szerveztek a Tisza-parton, s sportfelszerelést vásároltak, idén elkészítik a kajakklubok vajdasági kataszterét. Csőke Rudolf projektkoordinátorral beszélgettünk.
|
|
Ismét megtelt csöppségekkel a magyarkanizsai József Attila Könyvtár. Ezen a héten szervezik meg a 32. Téli szünidei játszóházat, amelynek témája a víz. Kézműves, személyiségfejlesztő, bábelőadást előkészítő és filmes programokat is tartanak a témában.
A téli szünet utolsó hetében már hagyományosan gyerekzsivajtól hangos a magyarkanizsai könyvtár. A főleg alsó osztályosokból és óvodásokból álló csoportok öt napon keresztül vehetnek részt ... |
|
Idén is közel 60 résztvevője van a magyarkanizsai téli tánciskolának, amin rendszerint a községbeli nyolcadikos tanulók vesznek részt. A fiatalok a klasszikus és a latin-amerikai táncok mellett néptáncot is tanulnak.
Egyre ügyesebben és magabiztosabban mozognak a táncparketten a fiatalok. A téli szünidő kezdetével a tánciskola is elkezdődött, ahol több társastánccal is megismerkedhetnek a résztvevők. Az elmúlt hetekben szinte minden nap próbáltak.
|
|
Immár ötödik alkalommal ad otthont a téli Durmoló Népzenei Tábornak Tóthfalu. A gyerekek január 3-án, kedden érkeztek, és a tábor 7-én, szombaton délután ünnepi koncerttel ér véget. A résztvevők a környező településekről jöttek, életkorukat tekintve hasonló összetételben, mint az előző években. Oktatókkal és tanulókkal együtt ötven résztvevőnek biztosít otthon ezekben a napokban a tóthfalusi kollégium.
A gyerekekkel Szabó Annamária énekoktató, ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Mesés téli napok
2023.01.12.
1 kép |
|
130-an születtek, 422-en hunytak el tavaly Magyarkanizsa községben
2023.01.11.
1 kép |
|
2023-ban a vízisportokat népszerűsítik a kajakosok
2023.01.11.
1 kép |
|
Téli szünidei játszóház Magyarkanizsán
2023.01.10.
1 kép |
|
Ők már ismerik a tánclépéseket
2023.01.09.
1 kép |
|
Népzenétől hangos Tóthfalu
2023.01.09.
1 kép |
|
|
|
|
|