|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Mindez Magyarkanizsán, a városi téren, ahol december 2-án, péntek délután kezdetét vette a kétnapos adventi vásár. A szervezők gazdag és színes programokkal készültek minden korosztály számára.
Igazi ünnepi hangulat volt Magyarkanizsán. Az adventi vásárra az általános iskolások egy rendhagyó karácsonyi műsorral készültek, amire sokan voltak kíváncsiak. De emellett kézműves kirakodóvásár is várta a látogatókat, ahol megannyi karácsonyi kelléket, ... |
|
Mindig nagy öröm, amikor egy földink sikert ér el, legyen az bárhol is. A horgosi származású dr. Kecsenovity Egon az anyaországban él és tevékenykedik, de útja Horgosról indult, Zentán folytatta tanulmányait, majd a felsőfokút egészen a doktoriig már Magyarországon fejezte be. A feltörekvő fiatalokat ösztönzőleg és elismerésül díjjal tüntetik ki, ami jelentős presztízzsel is jár. Egon a napokban vehette át a Junior Prima díjat.
A Magyar Tudományos Akadémia ... |
|
Adventi hitismereti lelki napot tartottak a horgosi Domus Pacisban. Az eseményen a lelki vezető Harmath Károly atya volt, aki A mélységből kiáltok Hozzád, Uram avagy a kiút a bűn útvesztőiből témával kapcsolatban tartott előadást.
Elmélkedések, gyónási lehetőség és templomlátogatás - ez volt a fő program a lelki napon. Vajdaság 17 településéről, több mint 70 résztvevővel tartották a rendezvényt.
Harmath Károly ferences atya előadásában ... |
|
Gyermekkacaj és vastaps visszhangzott péntek délelőtt a horgosi művelődési ház nagytermében, ahol megrendezték a 17. Diákszínjátszó Fesztivált. Hat vajdasági iskola 10 színjátszócsoportja mutatta be produkcióit a háromtagú zsűrinek és a gyermekközönségnek, amely színültig megtöltötte a horgosi művelődési ház nagytermét. A legőszintébb ítész a gyerekközönség, s reakcióikból ítélve jól sikerültek az idei produkciók, de felnőtt szemmel ... |
|
A megváltozott munkaképességű emberek sikeres és hosszútávú munkaerőpiaci jelenléte és feltételének javítása. Ez volt a célja az INCIRCLE IPA-projektnek, amely a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ és szegedi Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület között valósult meg. A projekt eredményeit a magyarkanizsai Fénybárka napköziben ismertették.
Szakács Ibolya, a projekt koordinátora elmondta: „A fő célja ... |
|
A magyarkanizsai Járáson, a Kispiac alatt 650 hektáron elterülő Kapitány-rét halastavon még tart az őszi lehalászás. Az 1953-ban alapított halgazdaság jövőre ünnepeli 70 éves fennállását. Az elmúlt évtizedekben, különösen a halastó privatizációja óta jelentős fejlesztések történtek, új tószektorokat alakítottak ki, szaporodott a tóegységek száma, takarmánykeverő épült és a munkafolyamatok nagy részét gépesítették. Az idén új ivadéknevelő ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Karácsonyi zenék, díszek, illatok
2022.12.03.
151 kép |
|
Száz jelölt közül a legjobb dr. Kecsenovity Egon
2022.12.03.
1 kép |
|
Lelki napot tartottak Horgoson
2022.12.03.
1 kép |
|
Vastaps a 17. Diákszínjátszó Fesztiválon, Horgoson
2022.12.02.
1 kép |
|
A megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci feltételeinek javítása
2022.12.02.
1 kép |
|
Őszi lehalászás a Kapitány-réten
2022.12.01.
1 kép |
|
|
|
|
|