|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Reggel hét órakor gond nélkül vette kezdetét november 13-án reggel a nemzeti tanácsi szavazás. Magyarkanizsa honlapján lehet majd megtekinteni a választási eredményeket.
A helyiek azt mondják, a szavazás számukra kiemelten fontos, szeretnék, ha továbbra is az eddigiekhez hasonló tevékenységek, támogatások valósulnának meg.
Kasza Attila, Magyarkanizsa község Választási Bizottságának elnöke elmondta, minden szavazóhely időben és rendben kinyitott, ... |
|
Megcsillant a remény a ludasiak és a kispiaciak számára, hogy belátható időn belül szélesebb, újraaszfaltozott utat kaphatnak.
A Ludast és Kispiacot összekötő út 18 évvel ezelőtt épült. Akkor nagy volt az öröm, hiszen nagyon sok kötődés van a két falu között. Azóta kiderült, hogy erre az útra másoknak is szükségük van, hiszen rajta keresztül gyorsabban el lehet jutni Szabadkáról Magyarkanizsára és vissza. Már szélesebb útra lenne szükség. A fokozott ... |
|
Meg kell teremteni a feltételeit, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a tudományos életbe, építsenek karriert, hangzott el a nemzeti tanácsi választási kampány során a Magyar Összefogás lista jelöltjeitől.
Az oromi Pletikoszity Árpád ugyancsak a lista jelöltje, a többi közt drónokkal foglalkozik, azok felhasználásával. Azt mondja, az ember nem is gondolná, hogy milyen nagy az érdeklődés a világban az ilyen technológiák iránt. Őt kérdeztük a fiatal ... |
|
A község számos településéről érkeztek résztvevők más-más tájegységre jellemző néptánccal.
Míg az elsőt online térben, addig a második Zengő gyermek-néptánctalálkozót már a Művelődési Otthonban tartották meg Oromon november 11-én. Közel száz gyerek mutatta be az eddig tanultakat.
Teljesen megtelt a Művelődési Otthon fellépőkkel és közönséggel. A község számos településéről érkeztek táncosok, különféle népviseletben, más-más ... |
|
A három települést magában foglaló Orom helyi közösség falunapját minden év novemberében tartják, amikor beindult a vasúti forgalom és benépesedett a környék. Történt mindez 1889-ben, azóta pedig a vonatok nyolcvannal járnak át Szabadka és Zenta irányába.
A csütörtökön megtartott falunapi rendezvényen megnyitották azt a vasút- és helytörténeti kiállítást, melyet erre az alkalomra időzítettek, ugyanis a falunapot a vasúti forgalom beindulásához ... |
|
Lámpások készítésére és lámpás felvonulásra hívták a családokat Szent Márton ünnepén, november 11-én este a martonosi Tündérkertbe a Vajdasági Waldorf Közösség szervezte rendezvényen.
A Waldorf közösségekben, legfőképpen az óvodákban és az iskolák alsó tagozataiban fontos szerepet játszik, hogy megkeressék a hagyományok valódi belső tartalmát, és ezen a módon alkossák meg belőle a valódi szellemi tartalmat hordozó ünnepet – hangzott el ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Magyarkanizsa községben 25 helyen adhatják le voksukat a szavazók
2022.11.14.
1 kép |
|
Mikor lesz szélesebb az út Ludas és Kispiac között?
2022.11.14.
1 kép |
|
Minél több fiatalt be kell kapcsolni a tudományos életbe
2022.11.14.
1 kép |
|
Közel száz gyerek táncolt az oromi Művelődési Otthonban
2022.11.14.
1 kép |
|
Kis falu nagy ünnepe
2022.11.14.
1 kép |
|
Márton-napi lámpás felvonulás Martonoson
2022.11.14.
1 kép |
|
|
|
|
|