|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A kovácsmesterség egyike a legősibb mesterségeknek, mégis nagyon kevesen gyakorolják felénk, ezért igazán örülünk, ha rábukkanunk egy képviselőjükre. A tavaly év végén Zentán megtartott Gazdanapokon volt szerencsénk találkozni a horgosi Berényi Mihállyal, aki szebbnél szebb kovácsolt dísztárgyakat állított ki. Elmondása szerint 1965-ben ment el kovácsinasnak, egy évre rá pedig már a kezében is tartotta az oklevelet, és azóta űzi is ezt a mesterséget. Igaz, ... |
|
Orom Magyarkanizsa község azon kis települései közé tartozik, ahol a lakosság szinte kivétel nélkül földműveléssel foglalkozik, ráadásul a falu minden irányból jól megközelíthető, tehát ideális hely lehet egy olyan vállalkozás számára, amely a szennyvíziszap újrahasznosításával foglalkozna. A miskolci Openware-SBS Kft. szerbiai konzorciumi partnere a tervek szerint Orom és Völgyes határában idén építené fel üzemét, amelyben mintegy száz–százhúsz ... |
|
Keresztrejtvényfejtő foglalkozáson vehetnek részt két napon keresztül a magyarkanizsai felsősök a helyi Cnesában. A foglalkozás célja a logikai gondolkodás fejlesztése, az ismeretszerzés és a versenyszellem népszerűsítése.
A keresztrejtvényeket Ábel István nyugalmazott matematikatanár, keresztrejtvény-készítő állítja össze. A rejtvények nehézségi szintje korosztályhoz igazított.
A fiatalok bemelegítésként a keresztrejtvényfejtés ... |
|
Mintegy 80 gyerek részvételével zajlik a téli szünidei játszóház a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban. A főleg alsó osztályosokból álló csoportok öt napon keresztül vehettek részt különböző foglalkozásokon. Kézműveskedhetnek, mozizhatnak, izgalmas társasjátékban vehetnek részt a gyerekek, de a bábkészítést is elsajátíthatják.
A téli szünet utolsó hetében már hagyományosan gyerekzsivajtól hangos a magyarkanizsai József Attila Könyvár. ... |
|
Online oktatással indult meg január 10-én a tanítás a vajdasági középiskolákban a koronavírus-járvány miatt. Üresek a tantermek a magyarkanizsai középiskolában is. Az érintettek abban bíznak, hogy hamarosan újra tantermi oktatás lesz az említett oktatási intézményekben.
Üresek a tantermek a magyarkanizsai középiskolában is. Hétfőn kezdődött az online oktatás, ami egész péntekig tart Vajdaságban. Az illetékesek szerint az online oktatás miatt ... |
|
Mesés téli napok címmel szerveznek foglalkozást a magyarkanizsai József Attila Könyvtár horgosi fiókkönyvtárában. A 6 és 10 év közötti gyerekek különböző játékos, kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt az elkövetkező napokban.
Az első foglalkozáson minden a pöttyökről szólt Horgoson. Pöttyös blúzok, sálak, tárgyak, de még a felolvasott mese is a pöttyökről szólt. A gyerekek aktívan kivették a részüket minden programból.
Az ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Mesés téli napok Horgoson
2022.01.11.
1 kép |
|
Megfelelő ütemben fejlődnek a kalászosok Magyarkanizsa községben
2022.01.10.
1 kép |
|
Télen is edzenek a magyarkanizsai kajakosok
2022.01.10.
1 kép |
|
A Szakkörben gördülékeny munka folyik Oromon
2022.01.10.
1 kép |
|
Ősök páncéljai, fegyverei
2022.01.10.
1 kép |
|
Citerázni tanulhattak az oromi fiatalok
2022.01.10.
1 kép |
|
|
|
|
|