|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A magyarkanizsai község tizenhárom településének szinte mindegyike érintett a mezőgazdaságban. A gazdák fel is kapnák a fejüket, ha azt írnám, hogy abból élnek meg, mert mint mondják, nem panasz, hanem a való igazság, hogy annyit nem kapnak a terményért, hogy pozitív nullán legyenek. És ez így megy hosszú évek óta. Jelenleg az árpa aratása zajlik, de napokon belül a kenyérgabonát is elkezdik vágni. Amilyen gyorsan aratják, olyan gyorsan át is adják a felvásárlóhelyeken. ... |
|
Száz általános iskolás vesz részt a tóthfalusi Nyers István Labdarúgó Akadémia nyári focitáborában. A gyerekek Vajdaság minden tájáról érkeztek, délelőtt és délután is rúgják a bőrt.
Darko Veselinov, a focitábor egyik szervezője elmondta, 10 edző és 6 nevelőtanár foglalkozik a gyerekekkel, és elsősorban a technikák javítására összpontosítanak. „Az első és a fő célja a tábornak nem az, hogy a gyerek megtanuljon focizni, mert aki ért ... |
|
Több mint harmic népzenét kedvelő gyerek és fiatal vett részt a Juhász Népzenei Táborban a Horgos melletti Domus Pacisban. A Vajdaság számos településéről érkezett ifjú népzenészekkel napi hat órában a Juhász zenekar tagjai, valamint Brasnyó Antal és Csonka Ferenc foglalkoznak a kezdőktől egészen a haladókig. A gyerekeknek lehetőségük van a népzenei tudásukat csiszolni hegedűn, brácsán, tamburakontrán és nagybőgőn is, ahol a kezdők a vajdasági és a sárközi ... |
|
Júniusban virágzásnak indul az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény, a levendula. Vajdaságban is számos levendulaültetvény található, többek között Magyarkanizsa mellett Ilonafalu közelében is, ahol először tartottak nyílt levendulaszüretet. A kissé szeles idő sem tántorította el a levendulaszedőket június 20-án délután. Az Ilonafalu mellett lévő ültetvényen kicsik és nagyok egyaránt metszőollót ragadtak és szorgosan csokorba gyűjtötték ... |
|
Június 16-án a kora esti órákban megkezdődött a tiszavirágzás egyedülálló természeti jelensége a Tisza magyarkanizsai szakaszán. A Palingenia longicauda, közismert nevén a tiszavirág, rovar lárva formájában három évet tölt a Tisza agyagos iszapjában kolóniákat alkotva miniatűr alagútjaival, melyeket a folyómeder alatt vájt. A fosszilis leletek tanúsága szerint a tiszavirág 350 millió éve él a földön.
A természetkedvelők és érdeklődők már egy ... |
|
A kerékpárosok Magyarkanizsáról a Rábé-Kübekháza határátkelőn át Újszentivánig tekertek, majd a Tiszasziget-Gyála átkelőn keresztül érkeztek vissza Magyarkanizsára.
Kicsik és nagyok együtt indultak útnak kerékpárral Magyarkanizsáról június 14-én délelőtt a magyar-szerb-román hármashatárhoz. 12 lelkes természetjáró pattant biciklire és teljesítette a közel 65 kilométeres távot.
A szegedi Domonkos Ferenc amikor csak teheti, csatlakozik ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Tűz útja a vízen
2020.06.10.
1 kép |
|
Aratóünnepség egy életerős közösségben
2020.06.10.
1 kép |
|
Jelentős fejlesztések Martonoson
2020.06.05.
6 kép |
|
Kivirágzott Horgos
2020.06.04.
17 kép |
|
Ékszerek az ékszerdobozban
2020.06.03.
1 kép |
|
Magyarkanizsán már készülnek a nyári szezonra
2020.06.01.
1 kép |
|
|
|
|
|