|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Másodízben szervezték meg Tóthfaluban a Nemzetközi Volontőrtábort, ahova az idei évben öt országból is érkeztek lelkes önkéntesek. A tábort a Mladi su Zakon elnevezésű projekt keretében valósították meg, amely szervesen beleépül a falusi turizmus fejlesztésének előremozdításába Tóthfaluban.
A Nemzetközi Volontőrtáborba az idei évben Csehországból, Oroszországból, Törökországból, Szerbiából és még Franciaországból is érkeztek, de a volontőrök ... |
|
Az oromi helyi közösség és az Orom Fejlődéséért Polgárok Egyesülete idén már harmadik alkalommal szervezi meg azt a találkozót, amelyre hazahívják minden ismerősüket, aki valamilyen módon kötődik Oromhoz, ugyanakkor azokat is szívesen látják, akik még nem jártak náluk, vagy nincs semmilyen helyi kötődésük.
|
|
Javában zajlik Magyarkanizsán, Horgoson és Kispiacon az a sportiskola, amelyet a szervezők azzal a nem titkolt szándékkal álmodtak meg, hogy azok az általános iskolás diákok, akik esetleg nem jutnak el nyaralni, ne az elektronikai eszközök világában találják meg a szórakozásukat, hanem aktív kikapcsolódással, hasznosan töltsék el a szabadidejüket.
|
|
A cserkészek Vízitelepén harminckét gyerek tanul hivatásos szakemberektől, tűzoltóktól, a tűz- és katasztrófavédelem területén dolgozóktól.Nemcsak helybeli és községbeli kicsinyek vannak ott öt napon át, hanem Törökfaluból, Magyarországról és Erdélyből is érkeztek résztvevők, akikből a táborvezetők reményei szerint a jövő tűzoltói is kikerülhetnek. Bajtai Balázs, Magyarkanizsa község katasztrófavédelemmel megbízott tagja oszlopos résztvevője a ... |
|
A Polgári Jogvédő Napok elnevezésű kampány keretében a polgárok elpanaszolhatták jogsértésekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Zoran Pašalić köztársasági polgári jogvédő a polgárok mellett találkozott a községbeli cégek, közintézmények és civil szervezetek képviselőivel is. Az ilyen találkozók fő célja, hogy az ombudsman és munkatársai értesüljenek a polgárok problémáiról és megoldást találjanak rá.
„Fel szeretnénk hívni a figyelmet ... |
|
Fúrás, faragás, reszelés hangja üti meg az emberek fülét az oromhegyesi Alkotóházhoz közeledve, ugyanis holnap zárja kapuit a 9. Nemzetközi Fafaragó Tábor. Öt lelkes alkotó vett részt az idei táborban, közülük ketten Magyarországról érkeztek, hárman pedig helybeliek.
Újra megtelt ügyes kezű fafaragókkal az oromhegyesi Alkotóház. Az előző években elkészítették a betlehemi figurákat, most pedig istállót készítenek nekik, valamint egy ember nagyságú, ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Cifra dolmány, cifra szűr!
2019.06.26.
1 kép |
|
Porzik utánuk az út
2019.06.25.
1 kép |
|
Perdült a szoknya, szállt az ének
2019.06.24.
1 kép |
|
Itthon kamatoztatják tehetségüket
2019.06.20.
1 kép |
|
A véradókat ünnepelték
2019.06.17.
1 kép |
|
Régi magyar táncok - Berzsenyi korából
2019.06.11.
1 kép |
|
|
|
|
|