|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
20. alkalommal került megrendezésre Magyarkanizsán az Európai Városok Táncfesztiválja. A kategóriák között egyebek mellett szerepeltek a latin, az utcai, a tradicionális és művészi táncok is. A versenyen hat ország kis- és nagytáncosai léphettek színpadra. Idén először a magyarkanizsai táncfesztiválon bemutatkozhattak a mazsorettek is.
A European Open 2018 Nemzetközi Táncfesztivál fő szervezője a Modern Tánccsoportok Szerbiai Szövetsége volt, az elnök ... |
|
November 24-én, a VIII. Hurka- és Kolbászfesztiválon 107 csapat mérkőzött meg Adorjánon. Ilyenkor legalább tízszer annyian vannak a Kontakt cég udvarában, mint ahány lakosa van a településnek. Az idén is, mint minden évben már kora reggel megkezdték a hagyományos, szalmával való disznóperzselést, melynek célja a tradíció éltetése.
Borsos Csaba, a rendezvény megálmodója elmondta, hogy majdnem két tonnányi hurkát és kolbászt osztottak ki szombaton. ... |
|
A magyarkanizsai vállalkozók egyesületének tagjai közel egy hónapja, éppen a községnapra időzítve nyitották meg kiállításukat.
A magyarkanizsai mesterek, mesterségek és kézműipar a 19–20. században című kiállítást időszakosra tervezték, de azóta is töretlen az érdeklődés iránta, és az egykori iparosok utódai folyamatosan érkeznek a letűnt korok mesterségeinek féltve őrzött tárgyaival. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy állandósítják ... |
|
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte november 21-én a Magyarkanizsai Gazdakör a helyi Texas vendéglőben. A gazdálkodókat tömörítő szervezet elnöke, Bata Erzsébet üdvözölte a jelenlevőket, és rövid beszámolóval is szolgált számukra.
– Tíz éve annak, hogy újraalapítottuk a gazdakört. A régit őseink 1894-ben alapították meg, amit hivatalos dokumentumokkal bizonyítani is tudunk. Az akkori gazdatársadalomnak volt külön épülete, kétezer ... |
|
Ugyan nagy mennyiségű hóra még az előrejelzések szerint nem kell számítani a községben, a magyarkanizsai Kommunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat felkészült az esetleges havazásra. Pálfi Ervin, a Kommunális Közvállalat igazgatója elmondta, a vállalat rendelkezik a megfelelő mennyiségű hókotróval, hóekével, hósózóval, és készen állnak a hozzájuk tartozó utak tisztítására. A vállalat a szükséges 250 tonna sóból már 90 tonnával rendelkezik, illetve ... |
|
Magyarkanizsán október 20-án ünneplik a község napját, aminek alkalmából a városért és a községért töretlenül tevékenykedőket is megjutalmazzák. A köszönőoklevelet minden évben több személy is megkapja, a pénzjutalommal járó legnagyobb elismerést, a Pro Urbe-díjat azonban évente csupán egyetlen személy tudhatja magáénak, olyasvalaki, aki éveken vagy akár évtizedeken keresztül sokat tett a közösségéért. Az emlékplakettet idén Kenyeres Ivanka vehette ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Az időseknek is vannak jogaik!
2018.11.15.
1 kép |
|
Az ártatlan áldozatokra emlékeztek
2018.11.14.
1 kép |
|
Ágh István-est a könyvtárban
2018.11.14.
2 kép |
|
Hatvanéves a magyarkanizsai Cnesa
2018.11.07.
1 kép |
|
Magyarkanizsán is megemlékeztek az 1944-ben kivégzett áldozatokról
2018.11.07.
53 kép |
|
Közvita a turisztikai stratégiáról
2018.11.07.
2 kép |
|
|
|
|
|