|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Magyarkanizsa Helyi Közösség vasárnap, december 24-én 12 és 13 óra között ingyenes ételosztást szervez az arra rászorulóknak, amire a városháza előtti téren kerül sor. Az ingyenes halászléhez való száz kilogramm halat és a többi hozzávalót Szecsei Silveszter, a magyarkanizsai Holker cég tulajdonosa, a Braća Pékség és a martonosi Telek Paprika Kft. biztosította. Az étel elfogyasztásához szükséges sátrat és annak berendezését az Új Texas Étterem adja majd, ... |
|
A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság halastavak kiépítésére és a már meglévők felújítására kiírt pályázatán az idén öt község járt sikerrel.
A 38 milliós összértékű támogatás révén mintegy 95 hektár területen újítják fel a vajdasági halastavakat, újak pedig mintegy 6,5 hektár területen épülnek majd – mondta Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár.
Hozzátette, ... |
|
Időről időre olyan idegen szavak türemkednek be nyelvhasználatunkba, amik gyorsan befészkelik magukat a köztudatba, sokszor anélkül, hogy tisztában lennénk azok jelentésével. Ilyen az inzulinrezisztencia és a PCOS is. Dukai Rebeka 25 évesen jött rá, hogy valami nagy bajt jelez a teste. Igaz, előtte is érezte, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, illetve mint ahogy az lenni szokott, mindenre volt egy kibúvó magyarázat.
Amikor a mérleg nyelve száz fölé ... |
|
Félidejéhez érkezett a magyarkanizsai Karácsonyi Sakkverseny. Hat forduló után Farkas Tibor nemzetközi mester vezet százszázalékos teljesítménnyel.
A két soron következő fordulóval a sakkozók túljutnak az idei, 15 fordulós hagyományos karácsonyi sakverseny félidején. A magyarkanizsai Potisje Sakk Klub szervezésében folyó verseny, amelyen 15 sakkozó vesz részt, december 7-én kezdődött és december 28-án fejeződik be.
Hetente két játéknapot ... |
|
Nemzetközi érvényű akkreditációt vett át december 15-én a Szerb Akkreditációs Testülettől a magyarkanizsai székhelyű Certop CO Kft. minőségtanúsítási cég, a budapesti Certop International Holding szerbiai tagja.
Az akkreditáció átadása kapcsán csütörtökön Szabadkán a Szerb Akkreditációs Testület és a Magyar Nemzeti Akkreditációs Hatóság együttműködési megállapodást írt alá. Devecz Miklós, főigazgató, Magyar Nemzeti Akkreditációs Hatóság, ... |
|
A december 14-én hat órakor kezdődő jótékonysági rendezvényre már fél hatkor rengetegen igyekeztek Magyarkanizsán. Ekkora tömeget megmozgató esemény nincs mindennap, de előhozza az emberből a reményt, hogy a jó ügy érdekében igenis összefognak, és önzetlenül, segíteni akarással igyekeznek a helybeliek a Művészetek Házába.
Annál is inkább megható a történet, mert a jótékonysági estet a 2013-as magyarországi tehetségkutatóban is feltűnt énekespalánta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Kispiaci sikerek a 13. Diákszínjátszó Fesztiválon
2017.12.13.
1 kép |
|
Koncz István-emlékest
2017.12.13.
1 kép |
|
Befejeződött a kétéves élménypedagógiai fejlesztőkísérlet
2017.12.13.
1 kép |
|
Diákok történelmi vetélkedője
2017.12.13.
1 kép |
|
Hogyan él ma egy programozó Szerbiában?
2017.12.13.
1 kép |
|
Új gyárépület és raktár épül a Geneza telephelyén
2017.12.13.
1 kép |
|
|
|
|
|