|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Felkerekedetett Tóthfalu apraja-nagyja és a falu szélén lévő egykori iskola elhanyagolt környezetét szépen kitakarították. Az iskola eredetileg Csendőrlaktanyának épült, ami mellé egy istálló is került a kakastollas rend őreinek szolgálatára. Az objektumokat Tóth József építette, aki Tóthfalut is alapította.
Miután a falut a Jugoszláv királysághoz csatolták, a laktanyából iskola, az istállóból óvoda lett. Később a kommunista hatalom hivatalosan ... |
|
Hét versenyző vett részt a hetedik alkalommal meghirdetett tollaslabdaversenyen a magyarkanizsai Tisza-parton. Mindenki mindenkivel játszott, majd a négy legjobb lejátszotta a döntőbe jutásért a meccseket. Az első Losoncz Rezső a negyedik Körmöczi Zoltánnal, a második Sordje Roland pedig a harmadik Lázár Attilával vívott meg a döntőbe jutásért. Losoncz és Sordje került a döntőbe. A harmadik helyért Lázár szoros mérkőzésen csak a harmadik, döntő szettben múlta ... |
|
Valóságos sátortábor alakult ki a Horgos és Röszke közötti határon, a senki földjén. Az autópálya széléig a magyar hatóságok felépítették az ideiglenes határzárat, az autópályán pedig fémből készült, mozgatható falrészekkel zárták le a magyar országhatárt. A migránsok között a hírek gyorsan terjednek. Ezt már korábban megtapasztaltuk. Ám most, annak ellenére, hogy feltehetően mindenki tudta, hogy itt már nem lehet bejutni az Európai Unióba, mégis ... |
|
Magyarország belgrádi nagykövetsége diplomáciai jegyzékben tájékoztatta a szerb külügyminisztériumot, hogy a migránsválság miatt kialakult helyzet okán a Horgos–Röszke-határátkelő szeptember 16-tól számított harminc napig zárva marad. A döntés a Horgos 1 és Horgos 2 határátkelőhelyekre egyaránt vonatkozik.
Mintegy 4 kilométeres volt a sor a magyar-szerb határ kelebia-tompai átkelőjénél szerda reggel, éjszaka ugyanis csak itt, illetve a 90 kilométerrel ... |
|
Mozgalmasan indult szeptember 15-e, az a nap, amikor a magyar kormány megfogalmazása szerint a szerb–magyar határon „új időszámítás” kezdődött. A menekültek ugyanis egyesek reményeivel ellentétben nem indultak el tömegesen Horvátország felé, ellenben mindenki a horgosi határátkelőhöz ment. A királyhalmi és a Horgos 2 határátkelőt már reggel hét órakor lezárták, majd nem sokkal később a Horgos 1 átkelőt is.
Dél körül még mindig ... |
|
A magyarkanizsai migráns pihenőközpontba látogatott szeptember 15-én Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai missziójának vezetője és Axel Diettmann, Németország belgrádi nagkövete. A diplomaták a pihenőközpont állapotára, ellátottságára, szükségleteire voltak kíváncsiak. A helyszínen szerzett tapasztalatok alapján a két diplomata megállapította, hogy a magyarkanizsai tranzitállomás jól működik, amihez további támogatást ígértek. Axel Diettmann német ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
A bíróság épületében is a migránsokat regisztrálják majd
2015.09.07.
1 kép |
|
Nő a feszültség Horgoson
2015.09.07.
1 kép |
|
Pavlov Ivan ezüstérmes világbajnok
2015.09.07.
1 kép |
|
Sikeres tanszer-segélyakció
2015.09.07.
1 kép |
|
Értesítés a vízellátás kapcsán
2015.09.04.
1 kép |
|
Kié a legfinomabb ajvár?
2015.09.01.
82 kép |
|
|
|
|
|