|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Az Art Caféban március 28-án, szombaton 21.00 órai kezdettel a szabadkai zeneiskola jazz tanszakán tanuló fiatal bácskai zenészek együttesét láthatják, hallhatják az érdeklődők. A koncert a Regionális Kreatív Műhely szervezésében és a Kanizsa-Turizmus Kft. társszervezésével valósul meg.
A Zabos Regina – ének, Szögi István – harsona, Nevena Pejčić – zongora, Denis Nikičić – gitár, Rekecki Márk – basszus, Dienes Ákos ... |
|
Gyorsan haladt a kérelmek átvétele a fogadónapon. Az embereknek csak keveset kellett várniuk, és már szólították is őket. 130 kérelmet vettek át Magyarkanizsán. Egyre több az olyan kérelmező, aki még alapszinten sem beszéli a magyar nyelvet.
Menyhárt Attila, Magyarország szabadkai konzulja: „Ha Nyugat-Európába mennek valakik mondjuk dolgozni, ők ott magyar állampolgárként fognak élni és dolgozni. Ha bármi baj történik velük, akkor a helyi rendőrség ... |
|
Március 29-én, azaz vasárnap újra játékoskiválasztót tart a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia. A fölhívásra jelentkezőket délután 3 és fél 4 körül várják az akadémián, 16 órakor pedig megkezdődik az a másfél órás edzés, amelyet később videofelvételek alapján a szakmai stáb kielemez, és az alapján dönti el, hogy a résztvevők közül kiket tart megfelelőnek az akadémia színvonalához. A kiválasztóra mindenkit szeretettel várnak az általános ... |
|
Tojásfestéssel, csokitojás-vadászattal és testmozgással telt a vasárnap délután a horgosi Fészek Nagycsaládosok Egyesületének köszönhetően, akik másodszor szervezték meg a Húsvéti nyuszi futás elnevezésű rendezvényüket. Ahogyan előző években, ezúttal is óriási volt az érdeklődés, több mint száz gyerek gyűlt össze, akiket javarészt szüleik vittek magukkal a falu szélén álló Túrú-tanyára. Fellépett a szabadkai Napsugár bábcsoport, valamint a szegedi ... |
|
Az orosz élelmiszer-ellenőrzési ügynökség azt gyanítja, hogy Szerbia lengyel almát is exportál Oroszországba. Ez miatt akár teljes tilalmat rendelhetnek el a szerbiai gyümölcsökkel szemben. A horgosi Almatermők Szövetkezetének tagjai elmondták, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy kétes hátterű felvásárlók folyamatosan megpróbálnak visszaélni a helyi gazdák papírjaival.
Serfőző Jenő évek óta ad el almát olyan felvásárlóknak, akik Oroszországba szállítanak ... |
|
A magyarkanizsai község alacsonyabban fekvő területein tavaly ősz óta komoly gondokat okoz a belvíz. Olyannyira, hogy a termelők egy része még a kukoricáját sem tudta betakarítani, nem szólva a tavaszi mezőgazdasági munkálatokról. Az észak-bácskai földeken viszont megfelelő tempóban haladnak a munkálatok.
A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tangazdasága 100 hektárnyi földterületének legnagyobb részén sikerült elvégezni az őszi ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Jakus Tamásé az Aranytoll
2015.03.19.
1 kép |
|
Marad a laboratórium Horgoson
2015.03.19.
1 kép |
|
Jó évadkezdés a karatékáknál
2015.03.18.
12 kép |
|
Alkalmi megemlékezés Oromhegyesen
2015.03.16.
1 kép |
|
Kanizsa Kincsei – kiadvány szellemi és anyagi értékekről
2015.03.16.
1 kép |
|
Orvoshiány Horgoson – a lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek
2015.03.16.
1 kép |
|
|
|
|
|