|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A magyarkanizsai Bata család által 1891-ben emelt Szentháromság szobor 125 éve ugyanazon a helyen áll. Az idő vasfoga alaposan kikezdte a durva mészkőből készült alkotást. A szoborcsoportról már korábban is hullottak kődarabok, sürgősen restaurálásra szorul – mondta az első vizsgálatok után Biacsi Karolina kecskeméti restaurátor. A szobor műemlékvédelem alatt áll, felújítása csak a Műemlékvédelmi Intézet engedélyével lehetséges, amelyet a szakemberek ... |
|
A magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ az országban működő 12 hasonló központ egyike. Az önkormányzati alapítású intézmény a tavalyi évet is szép sikerrel zárta, hiszen 170 olyan programot valósított meg, amelynek szervezője vagy társszervezője volt. Ebből 50 akkreditált képzést tartott a község, a Tisza-mente illetve az észak-bácskai térség pedagógusainak, 24-et a központ épületében, 26-ot pedig Szerbia, de főleg Vajdaság ... |
|
Az újvidéki székhelyű Vajdasági Sportszövetség dísztermében március 31-én 50 serdülő és ifjúsági sportoló vehette át a 2016-os évre vonatkozó ösztöndíjszerződését. A 14 és 20 év közötti versenyzőknek Marinika Tepić, a tartományi ifjúsági és sporttitkár gratulált az eredményeikhez, és adta át az idei évre érvényes ösztöndíjszerződéseket. Valamennyi ösztöndíjas egy éven keresztül havonta 18 000 dinárt kap, köztük – egyedüliként Magyarkanizsa ... |
|
Március 31-én lejárt a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett első pályázati kör kérelmei benyújtásának határideje. Mint ismeretes, ebben a körben az érdekeltek falusi házak vásárlására, a mikro- és kisvállalkozások esetében eszközbeszerzésre, továbbá szabványok bevezetésére és működtetésére, turisztikai fejlesztésekre, fóliasátras növénytermesztéshez szükséges felszerelések beszerzésére, tenyészállatok és méhek vásárlására, jégvédelmi ... |
|
A Szerb Kyokushin Karate Szövetség válogatottjával egy horgosi leány karatéka, az Oyama Dojo Centerből, 2016. március 13-án részt vett Várnában (Bulgária) a 4. Balkán Súlycsoportos Bajnokságon. E versenyen szintén a Szövetség keretében SENSEI Nagygyörgy Zoltán 4. dan-os mester, Vajdaság szakképviselője, nemzetközi versenybíróként szerepelt.
A bajnokságra ezúttal 6 országból: Bulgáriából, Moldovából, Montenegróból, Romániából, Törökországból ... |
|
Április 2-án, szombaton 19 órakor a magyarkanizsai Művészetek házában kerül sor a Saul fia című magyar filmdráma vetítésére. Az Oscar-díjas alkotásra, amely magyar nyelven, szerb nyelvű felirattal lesz megtekinthető, a belépőjegy 200 dinár.
|
|
|
|