| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2025.01.02.
Gyalogtúrával indult az év

Idén immár 15. alkalommal szervezte meg évkezdő gyalogtúráját Martonosra a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület. A sétával Bödő Sándor újságíróra, a helyi közösségi élet meghatározó alakjára emlékeztek.
Több mint 50 résztvevővel indult az évkezdő túra Magyarkanizsán. A jelenlévők között voltak tapasztalt túrázók és olyanok is, akik idén először csatlakoztak.
A túrázók a Tiszavirág ösvényén indultak, majd a martonosi töltésen ...

   2025.01.01.
Bort, búzát és békességet a világnak!

Az év első szentmiséjét tartották a tóthfalui Munkás Szent József-templomban. Utasi Jenő plébános az újévi szentmisén kiemelte a remény, a hit, valamint a békesség fontosságát is. Mint mondta, ezek által tud csak az emberiség igazán alkotni.
Az év első miséjét reggel kilenc órakor tartották, amelyen idősek és fiatalok egyaránt részt vettek. A helyiek számára az újévi mise már hagyomány, amely, mint mondják, lelki és testi erőt biztosít az év napjaira.

   2024.12.31.
Megkezdődött a tóthfalui Tűzoltóotthon felújítása

A szükséges pénzt túlnyomó részét a magyar kormány biztosította. Önerőből és különféle támogatásoknak köszönhetően egyéb fejlesztések is megvalósultak a tűzoltóotthonban.
Még csak a nyílászárók cseréjét végezték el a Tűzoltóotthonon, de már kellemesebb a helyiségben tartózkodni. Szinte minden régi ablakot és ajtót lecseréltek. A beruházásra nagy szükség volt, a régi nyílászárók már elavultak. Az anyaországi pályázatnak köszönhetően ...

   2024.12.26.
Ingyenes kézműves foglalkozások Vajdaságban

A Szakkör program keretében október közepén indultak el a műhelymunkák, több mint 30 településen. Vajdaság-szerte száz foglalkozás zajlik, 21 témakörben. A programot a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet szervezi a magyarkanizsai Felnőttképzők Regionális Hálózatának koordinálásával.
Az utolsó foglalkozás zajlik ebben az évben a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban, amelyek januárban folytatódnak. Az ötfős kis csapat makramézik. A vajdasági ...

   2024.12.26.
Fényárban úszó traktorok Magyarkanizsán

Különleges és rendkívül hangulatos felvonulással kedveskedtek a magyarkanizsaiaknak a községben élő gazdálkodók. Második alkalommal ragyogtak fel szenteste a fénytraktorok a város utcáin, amelyeket a felvonulás után kicsik és nagyok is testközelből csodálhattak meg.
A feldíszített, fényárban úszó traktorok a Gesztenye fasor utcán, majd a Fő utcán végighaladva ünnepi hangulatot varázsoltak Magyarkanizsa utcáira december 24-én. Összesen 15 traktor vett ...

 
Keresés
| Vallás |
 

   2025.01.01.
Bort, búzát és békességet a világnak!

Az év első szentmiséjét tartották a tóthfalui Munkás Szent József-templomban. Utasi Jenő plébános az újévi szentmisén kiemelte a remény, a hit, valamint a békesség fontosságát is. Mint mondta, ezek által tud csak az emberiség igazán alkotni.
Az év első miséjét reggel kilenc órakor tartották, amelyen idősek és fiatalok egyaránt részt vettek. A helyiek számára az újévi mise már hagyomány, amely, mint mondják, lelki és testi erőt biztosít az év napjaira.
Egy ismeretlen időszak előtt állunk, amely nem feltétlenül rossz. Fontos a hit, hiszen az nélkül élni nem lehet. Alkotni csak szeretetben és megértésben tudunk - hangzott el Utasi Jenő plébános prédikációjában.
„Van egy szép mondás, a Bort, búzát, békességet! Abban benne van a bor, a búza, amely az anyagi jólét és a békesség, az emberek közötti béketeremtés. Ennek az ötvözete régi hagyomány, melyet kívántak az emberek régen egymásnak és időszerű. Valamikor is az volt, és napjainkban is.”
Ha az ember lelkében, szívében és otthonában béke honol, ott a problémák Jézus és a hit segítségével könnyebben megoldódnak - hangsúlyozta a plébános.
Bővebben:

 




Bort, búzát és békességet a világnak!