Az „Őseink lábnyoma a XXI. században” hagyományőrző tábort az Ősök Hangja Polgári Egyesület szervezésében idén ötödik alkalommal rendezték meg Magyarkanizsán. A foglalkozásokon 25 gyermek vesz részt.
A háromnapos rendezvény délelőtt kezdődött, a gyerekek ősi mesterségekkel, hagyományos technikákkal és játékokkal ismerkedhetnek meg.
Az eső ellenére is jókedvűen vettek részt a gyerekek az úgynevezett liktárium, vagyis gyümölcsökből és gyógynövényekből álló szirup elkészítésében, amely régi népi hagyományokat elevenít fel.
Takács Dániel elmondta: „Szirupkészítés volt, meg szappankészítés, meg főzés, és még ilyen ügyességi játékokat csinálunk.”
A tábor első napján Kálmán Gizella vezetésével a gyerekek megtekinthették a szappankészítés fortélyait is.
Kálmán Gizella, az Ősök Hangja Polgári Egyesület tagja elmondta: „És hát ugye a régi emberek mindent felhasználtak, nagyon összhangban éltek a természettel, tudták minden rezdülését, és semmit nem dobtak el. Így használták fel a zsiradékot, az avas szalonnát, és nagyon hasznos dolgokat is csináltak tulajdonképpen. Minden természetes anyag van benne.”
A tábor célja, hogy a legkisebbek a gyakorlatban is megismerkedjenek a múlttal, őseink hagyományaival és mindennapjaival.
Apró Károly, az Ősök Hangja Polgári Egyesület alelnöke elmondta: „Ezek olyan dolgok, amiket nem kellene, hogy elfelejtsünk. Kevesen tudják már, és ezt szeretnénk átadni. Úgy gondoljuk, hogy igen, megmutatni azt, hogy nem úgy kell élni, ahogy őseink éltek, hanem azért, amiért őseink éltek. Ahogy az előbb is mondtam a gyerekeknek, hogy nem azért csináljuk, mert ezt így kell csinálni, meg hogy közelebb kerüljünk a természethez.”
A tábor szombaton családi nappal zárul, így a szülőket is várják a szervezők a foglalkozásokra.
Bővebben:
Őseink lábnyoma a XXI. Században
|