|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Szombat délelőtt kezdődött a magyarkanizsai Gyógyfürdőben az a táncverseny, melyet másodízben szerveznek meg. Az Art of Movement elnevezésű verseny vélhetően éjszakába nyúlóan tart majd, hisz mintegy hétszáz versenyző nevezett be, akik kilenc országból érkeztek azért, hogy megmérettessék magukat a szakmai zsűri előtt. Ritkán látott tömeg, rengeteg gyerek és mérhetetlen jókedv, jó energia töltötte be a sportcsarnokot, ami erre a napra megtelt élettel és életvidámsággal. ... |
|
Magyarkanizsán pénteken este a Művészetek Háza nagytermében tartották meg ünnepélyes keretek között a Pedagógus-napot. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Varjú Potrebić Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának Oktatással megbízott tagja, Kónya Róbert, parlamenti képviselő, polgármesteri tanácsos, Fejsztámer Róbert, magyarkanizsai polgármester, Újvári Zsombor, a képviselő-testület elnöke, és Bagány Ágnes, a községi tanács oktatással ... |
|
A második világháborús atrocitások áldozatairól 25 kopjafa megszentelésével és az 1944-es áldozatok emléktáblájának megkoszorúzásával emlékeztek meg pénteken Martonoson, a helyi temetőben. Az eseményen jelen volt Kónya Róbert tartományi képviselő, Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség községi és martonosi helyi szervezetének és a helyi közösségnek ... |
|
A kegyelet virágaival tisztelegtek azon több mint hatvan horgosi előtt, akik az 1944-45-ös vérengzések áldozatául estek.
1944. november 20-án Horgoson a civilek mellett, Virág István apátplébánost is kivégezték. A helyiek, a politikum és a civil szervezetek képviselői péntek délután a helyi temetőben rótták le kegyeletüket az áldozatok síremlékénél.
Vass Zoltán helybeli történész elmondta: „A helyi magyarokat elkezdték begyűjteni, ez ugye ... |
|
Szerda délután, október 30-án Adorjánon a temető melletti, több mint húsz évvel ezelőtt felállított emlékhelyen felolvasták annak a több mint félszáz falubeli polgárnak a nevét, akiket 1944. október 31-én végeztek ki a partizánok, csak azért, mert magyarok voltak. A helyiek emlékében még élénken él a több évtizeddel ezelőtt elkövetett partizán vérengzés, mely több mint ötven ártatlan életet követelt. A temetőben lévő emlékműnél Orcsik Károly plébános ... |
|
„Szent Dömötör a juhászok védőszentje volt. Hogyan lett, s mikor Dömötör a hazai juhászok védőszentje, nem tudható. Ünnepén a juhászok évi elszámolással egybekapcsolt mulatozást, dömötörözést rendeztek. A vigasságra néha az egész dömötörhét ráment. Dömötör napját juhászújévnek is nevezték, mert sokfelé ezen a napon számoltak el a juhászok gazdáikkal, meghosszabbították vagy megszüntették a szolgálataikat.” (Forrás: ww.sk7.hu)
Az ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
A tánc a közös nyelvük
2024.11.09.
1 kép |
|
Pedagógus-nap Magyarkanizsán
2024.11.08.
1 kép |
|
Feledni nem szabad!
2024.11.02.
1 kép |
|
A horgosi ártatlan áldozatokra emlékeztek
2024.11.01.
1 kép |
|
Az emlékezés kötelesség
2024.10.31.
1 kép |
|
Dömötör napján több száz jószág tért haza
2024.10.27.
1 kép |
|
|
|
|
|