|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Folyt a lé Horgoson szombaton, június 3-án délután a művelődési ház melletti téren, ahol a tizenegyedik Bor és Hal elnevezésű rendezvényt tartották. Mondani sem kell, hogy a halászlé és a bor folyt, persze nem szó szerint, de volt belőle bőségesen.
Délben még csak az előkészületek zajlottak, de már sejteni lehetett, hogy bizony sok horgosi fog aznap bort inni és halászlét enni. Az egykoron tóval és halpiaccal is rendelkező, boráról híres vidék ... |
|
Több mint 60 étellel és mintegy 40 pálinkával neveztek be a 6. Bogrács- és pálinkafesztiválra Tóthfaluban. A családbarát rendezvény egész napos programsorozattal várta a kilátogatókat.
Rotyogott a bográcsokban az étel a központi parkban. Összesen 50 csapat főzött, amelyek 60 különféle étellel neveztek be a gasztronómiai versenyre. A zsűri úgy véli, hogy egy igen erős mezőny alakult ki, és a résztvevők a saját tájegységükre jellemző ízeket ... |
|
Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.
A gyerekfesztivált a Művészetek Háza színháztermében szervezték meg, ami a helyi általános iskolás diákok közös köszöntő dalával kezdődött meg, majd Fejsztámer Róbert, magyarkanizsai polgármester és Szepesi ... |
|
Megtelt gyerekzsivajjal Tóthfalu, a horgosi és a kispiaci harmadik osztályosok idei kirándulásának helyszíne. Magyarkanizsa Önkormányzatának támogatásával, a Helló Kanizsa Turisztikai Információs Központ szervezésében egyre több gyermek ismerheti meg a községet alkotó települések valamelyikét. Látnivalóban és programokban gazdag Magyarkanizsa, s ezt igyekeznek közkinccsé tenni.
A csoportot Bontovics István, a falu polgármestere és Utasi Jenő atya ... |
|
A Pannon Televízió Kincsesládánk című műsora Horgoson tartotta első közönségtalálkozóját. A műsor szerkesztője Gyarmat Angéla, a műsorvezetője pedig Búzás Zsuzsanna.
A horgosi Művelődési Házban az érdeklődők megtekinthették a településről készült kisfilmet, valamint egy kötetlen beszélgetésen vehettek részt a műsor készítőivel.
Kincsesládánk stábja a múlt hónapban járt Horgoson. Akkor két napot töltöttek el a településen, ... |
|
Az Eleki Életmódközpont munkatársai már évek óta járnak Magyarkanizsára előadásokat tartani Meggyesi Hajbel Anikó meghívására. Ezeken az életmódról szóló délutánokon mindig tömeges az érdeklődés, és mindig új dolgokat lehet megtudni. Elsősorban tájékoztató jelleggel, egészségmegőrzés céljából tartják, ám sokak azért érdeklődnek, mert valamilyen betegségük van, és a táplálkozással is próbálják azt gyógyítani. Emellett a lélekből kiinduló ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Testi-lelki egészségünk
2023.06.06.
1 kép |
|
Csoda ez a Tóthfalu!
2023.06.06.
1 kép |
|
A nemzeti összetartozást ünnepelték Tóthfaluban
2023.06.06.
1 kép |
|
Bogrács- és pálinkafesztivál Tóthfaluban
2023.06.06.
1 kép |
|
Új testvértelepüléssel gazdagodott Tóthfalu
2023.06.06.
1 kép |
|
Bor és hal Horgoson
2023.06.06.
1 kép |
|
|
|
|
|