|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Az idén kilenc csapat mérte össze tudását az ajvár-főző versenyen Velebiten. Kilencedik alkalommal szervezték meg a rendezvényt Magyarkanizsa községben és az itteni legjobb ajvárkészítő részt vehet az október 8-i belgrádi döntőn.
Minden év szeptemberében Velebiten szervezik meg az ajvár-bajvívó bajnokság egyik elődöntőjét. A kis települést ilyenkor sültpaprika-illat lengi be. Minden csapat a saját jól bevált receptje alapján készíti el az ajvárt.
Az ... |
|
Eseménydús, rendezvényekkel tarkított nyarat zárt Magyarkanizsa község. Nemcsak a városban, hanem a falvakban is volt legalább egy nagy rendezvény. Ez is annak a tervnek a része, hogy a turisztikai kínálatot mind színesebbé tegyék, és ennek érdekében az önkormányzat minden település egy kiemelt rendezvényét jelentős összeggel támogatja. Javarészt nyárra időzítették a programokat, de még az ősz, illetve a tél folyamán is lesznek fesztiválok a községben, ezenfelül ... |
|
A Magyar Nemzeti Tanács Magyarország Kormánya Igazságügyi Minisztériumának jóvoltából második alkalommal hirdette meg a Jogászösztöndíj Program pályázatát Vajdaságban, amely iránt minden várakozást felülmúló érdeklődés nyilvánult meg a tavalyihoz hasonlóan az idén is. A 2022/23-as tanévben 15 vajdasági magyar fiatal kapja meg a támogatást, köztük magyarkanizsa községből az oromi Borsos Ramóna.
A sikeres pályázók ünnepélyes szerződésaláírását ... |
|
Az 1932-2006 közötti tiszai árvizekről nyílt fotókiállítás Magyarkanizsán szeptember 15-én. A Művészetek Háza előcsarnokában bemutatott kiállítás anyagát Puskás Károly nyugalmazott építészmérnök állította össze.
A fotók által a látogatók betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen félelmetes is egy nagy árvíz és hogy mekkora veszélyt jelenthet egy Tisza-parti település számára.
Puskás Károly elmondta: „Ez a kiállítás három ... |
|
Befejeződött az idei országos nyílt vízi hosszútávúszó-versenysorozat, amelyet 18 helyszínen rendeztek meg, 50 klub 1437 úszójának részvételével. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a versenysorozat utolsó helyszínén, a Veliko Gradište melletti Srebrno jezerón került sor. Az idényt eredményesen zárta a magyarkanizsai Kanizsa Úszóklub, mivel összesített csapatversenyben az első helyen végzett 40 873 ponttal. A Kanizsa zsinórban nyolcadik országos bajnoki címét ... |
|
A magyarkanizsai Ügyes tanoda már nem is új keletű fogalom a városban, a szülők és a gyermekek egyik kedvelt foglalkozása, ahol szórakozva, játszva tanulnak. Ebben a tanévben is nagy hangsúlyt fektetnek a pedagógusok arra, hogy az újrainduló tanodában mindenki fejlődhessen. Az érdeklődők szeptember 20-áig jelentkezhetnek. A foglalkozásokat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző központban szakemberek vezetik: Bús Szuzanna – MSc pszichológus, Márta Ottília ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Községbeli jogászhallgató az ösztöndíjasok között
2022.09.16.
1 kép |
|
Tiszai árvizek fotókon
2022.09.16.
1 kép |
|
Hosszútávúszás: Bajnok a Kanizsa
2022.09.16.
1 kép |
|
Ügyes tanoda Magyarkanizsán
2022.09.15.
1 kép |
|
Lehet jelentkezni az állami földek bérlésére
2022.09.15.
1 kép |
|
Húsz martonosi lakos rendszeresen ad vért
2022.09.14.
1 kép |
|
|
|
|
|