|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A martonosi temetőben június 8-án délután ünnepélyes keretek között szentelték föl az I. világháborúban elesett hősök felújított emlékművét. A tisztelgés a martonosi művelődési társaság katonadalaival kezdődött, majd dr. Forró Lajos, a Délvidék Kutatóközpont Egyesület alelnöke kiemelte, hogy sok délvidéki ember is hozzájárult ahhoz, hogy az emlékművet sikerült felújítani, emellett köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Bethlen alapnak az anyagi ... |
|
Törökkanizsán a közelmúltban megtartott Gyöngyösbokrétán amellett, hogy tánccsoportok mutatták be produkcióikat, kirakodóvásár is csalogatta a résztvevőket. Az árusok között találkoztunk a magyarkanizsai Bálint Erikával, aki gyapjútáskákat, -tarisznyákat és rongyszőnyegeket kínált. Mind a saját keze munkája volt, hiszen ahogy elmondta, Szabadkán a folklórközpontban megtanulta ezek készítését:
– A központ legelső tanfolyamán vettem részt ... |
|
Mesejátékokkal, népi hagyományokkal, szavalatokkal és táncokkal készültek az évzáró műsorra a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény óvodásai Magyarkanizsán. Június 5-én a község több településéről érkeztek gyerekek a Művészetek Házába, ahol nyolc produkciót tekinthettek meg a szülők. Az eseményen zömében olyan iskola-előkészítős gyerekek vettek részt, akik az elmúlt év folyamán egy-egy nagyobb rendezvényen már megcsillogtatták tudásukat. ... |
|
Június 2-án tartották meg a juhászok és a gazdák hetedik találkozóját, ami annyiban tért el az eddigiektől, hogy máskor Ilonafalván, míg most a magyarkanizsai vásártéren nyírták és főzték a birkákat.
A jobb infrastruktúra miatt helyezték át a rendezvényt a nagy területtel rendelkező és minden követelménynek megfelelő vásártérre, ahol igencsak sokan összegyűltek: nemcsak a községből, hanem távolabbról is érkeztek vendégek. Volt, aki csak egy ... |
|
Magyarkanizsai körökben, de távolabb is ismerős Sagmeister Ernő borász neve, aki akkora alázattal és mély érzésekkel tud beszélni a vidékről, a szőlőről és a borról, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni. Szinte képekben fejezi ki magát, mondandója magával ragadja a hallgatót, és talán még a bort nem annyira kedvelőt is képes lenne kíváncsivá tenni. Ez is, és persze a tudása is szinte egyedülállóvá teszi a környéken. Reményt ad arra, hogy még nem ... |
|
Két magyarkanizsai vállalatban történt kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági, illetve gazdasági fejlesztés, ezek ünnepélyes avatóját június 1-jén tartották. A Geneza Kft.-ben – mely gyógy- és aromatikus növények, valamint zöldségféle feldolgozásával foglalkozik, és integrátor is – a második gyárüzem hivatalos megnyitója zajlott le, a Keramika csempegyárban pedig a felújított üzemben vágták át a szalagot. Mindkét vállalat a Prosperitati ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Gyermek néptáncfesztivál Magyarkanizsán
2018.05.31.
1 kép |
|
Színes programok a VII. Magyarkanizsai Bornapokon
2018.05.31.
63 kép |
|
Értesítés az aratók számára
2018.05.30.
1 kép |
|
Marketing és informatika a turizmusért
2018.05.30.
1 kép |
|
Mennyire ismerjük egymást?
2018.05.23.
1 kép |
|
Tucatnyi zenekar a könnyűzenei tehetségkutatón
2018.05.23.
1 kép |
|
|
|
|
|