|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Immár hetedik éve, hogy a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület minden év január második napján megtartja évnyitó gyalogtúráját a Magyarkanizsa-Martonos-Magyarkanizsa távon. A túra útvonalától függően ez lehet 15-16, de akár 20-22 kilométeres gyalogtúra is, az útvonalat pedig leginkább az időjárási körülmények határozzák meg.
Így volt ez most is, amikor a délelőtt 10 órai rajt idején igencsak esett az eső, a hőmérő pedig plusz 2 fokot mutatott. ... |
|
Jóformán még ki sem pihenték az újévvárás fáradalmait, a Magyarkanizsai Maratonfutók egyesületének tagjai január 1-jén délután kilencedik alkalommal is megtartották hagyományos, évkezdő futásukat a város alatti töltésen.
Hajas Tibor, a csapat kiemelkedő tagja elmondta, hogy ez az esemény valójában egy kötetlen, beszélgetéssel tarkított, laza futás, amit nem elsősorban edzési, mint inkább hagyományőrzési céllal szerveznek meg minden év január ... |
|
A Gondolat-Jel Társulat ősbemutatójára minden jegy elkelt napokkal korábban.
December 29-én este Magyarkanizsán tartotta a Gondolat-Jel Társulat Entrópia című drámajátékának ősbemutatóját, azt a darabot állította színpadra, amelynek szövege elnyerte a Szabadkai Népszínház 2017-es drámapályázatának fődíját.
A Művészetek Háza kis színpadának minden ülőhelyét már előre lefoglalták az ősbemutatóra, amelyet a fiatal ... |
|
Az utolsó három forduló párharcaival december 28-án befejeződött a Potisje Sakk Klub Karácsonyi Sakkversenye, amelyen 15 sakkozó indult Magyarkanizsáról, Törökkanizsáról és Kispiacról.
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sakkversenyen hetente két játéknapot tartottak, amelyeken 2-2 fordulót bonyolítottak le. A játszmák a klub helyiségeiben este 8 órakor kezdődtek, a játékidő 25-25 perc + lépésenként 10 másodperc volt. A minél jobb helyezésért ... |
|
A horgosi lakosok egy része táncmulatsággal és vacsorával egybekötött borkóstolóra jött össze december 27-én a helyi Kultúrotthonban. Az esemény a Horgosi Termelők Klubja szervezésében jött létre.
Bíró Nándor, a Horgosi Termelők Klubja borászszakosztályának vezetője negyven éve foglalkozik ezzel a szakmával.
- Több éves hagyománynak örvend ez a program. Az előző években kisebb termekben tudtuk megszervezni, viszont a Kultúrotthon felújításával ... |
|
A Martonos helyi közösséghez tartozó, Magyarkanizsától is csak alig 10 kilométernyire lévő, mindössze 130 fős kis település lakóinak régi vágya teljesült, amikor végre egy olyan közösségi épülethez jutottak, ami méltó helyet biztosít a kishomoki polgárok, a fiatalok, az idősek és az egyetlen civil szervezet tevékenységéhez. A szabadkai tejgyártól kapott barakképület, amit eddig közösségi célokra használtak, mára teljesen tönkrement. Évekkel ezelőtt ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Diákparlamentek találkozója
2017.12.28.
1 kép |
|
Ingyenes ételosztás karácsony böjtjén
2017.12.21.
1 kép |
|
Tartományi támogatás a halastó felújítására
2017.12.21.
1 kép |
|
A gyógyulás lehetősége bennünk rejlik
2017.12.21.
1 kép |
|
Félidejéhez érkezett a Karácsonyi Sakkverseny
2017.12.21.
1 kép |
|
A minőség számít!
2017.12.21.
1 kép |
|
|
|
|
|