|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Horgoson az idén elmaradt a szabadtéri Szent István-ünnep, Gutási Ákos helyi plébános a templomban celebrált alkalomhoz illő szentmisét. A központban lévő Szent István-szobornál ugyan most is összegyűltek néhányan, de nem helybeliek voltak, sőt az sem biztos, hogy tudták, kinek a kőmásánál táboroztak le néhány órára.
Kozma Rita cikke a Magyar Szóban:
|
|
A kortárs művészeti rendezvény kicsiknek és nagyoknak szól egyaránt. Az eseményfolyam a hét elején malomszépítő táborral indult, csütörtöktől pedig minden este koncertsorozat várta a fiatalokat, közben irodalmi, kézműves és más jellegű műhelymunkák is gazdagították a programot.
A malomszépítő műhelymunkán művészek és szakemberek vezetésével rendezték a vitorla nélküli szélmalom környékét, játszóteret alakítottak ki a kicsiknek, és erről ... |
|
Hazaértek Magyarkanizsára a Barátság kerékpártúra résztvevői. Kéthetes, több mint 1200 kilométeres útjuk során a résztvevők Magyarkanizsa hat anyaországi és egy felvidéki testvérvárosát látogatták meg.
Az embertpróbáló túrára a szervező Természetjáró Egyesület tagjaihoz csatlakozott Magyarkanizsa erdélyi testvérvárosa, Sepsiszentgyörgy két kerékpározója is, útközben pedig az érintett városokból többen is bevállalták egy-egy résztáv ... |
|
A Segítsük egymást Vajdaság civilszervezet pályázatot nyert a a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnál "A hagyományok különbözőek, de egyediek" címmel, melynek partnere a magyarkanizsai Destinus Ifjúsági Szervezet.
A nyertes projektum augusztus 14-től október 31-ig kerül megvalósításra és magában foglal különböző beszélgetéseket, játékos találkozásokat a ... |
|
A Magyarkanizsa községen áthaladó migránsok egyre több problémát okoznak a közlekedésben is. Többen panaszkodtak már arra, hogy a menekültek nem ismerik a közlekedési szabályokat, nemcsak nappal, hanem éjszaka is a közúton gyalogolnak tömegesen, az autósok dudálására sem húzódnak le az útról. Emiatt pedig már több baleset is történt. Megjelenésük óta a tömegközlekedés is problémássá vált, a helybeliek kiszorulnak a zsúfolásig telt autóbuszokról, vagy ... |
|
Munkássága elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Forró Lajos. A magyarkanizsai születésű történész, újságíró a Szegedi Tudományegyetem oktatója, a TiszapART kulturális televízió főszerkesztője, a Délvidék Kutató Központ alelnöke és a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának tagja. Magyarország emberi erőforrások minisztere számos elismerést adott át az augusztus 20-i állami ünnep ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Nyíltvízi hosszútávúszó versenyen a kanizsaiak
2015.08.05.
2 kép |
|
Korcsoportos távúszó verseny
2015.08.05.
5 kép |
|
Horgosi és adorjáni lányok a Strandszépe díjazottjai közt
2015.08.03.
69 kép |
|
Megnyílt a Horgos–Röszke régi-új határátkelő
2015.08.03.
10 kép |
|
Halászléfőző versenyt szerveztek Martonoson
2015.08.03.
1 kép |
|
XIII. Bontakozás tábor
2015.08.03.
16 kép |
|
|
|
|
|