|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Évi közgyűlést tartott Magyarkanizsán a Kapitány-réti Juhászok Egyesülete. Több mint egy évtizedes fennállása óta csak az utóbbi két évről mondható el, hogy az egyesület úgy működik, ahogy alapítói annak idején elképzelték, hangzott el a juhászok és juhtenyésztők közgyűlésén, amelyet a magyarkanizsai Vadászotthonban tartottak meg.
A „feltámadás” elsősorban annak köszönhető, hangsúlyozta Balázs Tibor egyesületi elnök, hogy a közösség ... |
|
Csubrilo Zoltán magyarkanizsai filmes tavaly készült dokumentumfilmje is szerepelni fog a 2015-ös SEEfest (South East European Film Festival) programjában, amely április 30-ától május 7-éig tart Los Angelesben, és immár tizedik alkalommal szervezik meg. A rövid dokumentumfilm kategóriában Csubrilo Zoltán filmjén kívül még hat délkelet-európai filmet válogattak be, van köztük görög, török, bolgár, román és grúz is a kategóriában. A magyarkanizsai film a Toldi ... |
|
Szabadkai fellépésüket megelőzően április 12-én délután Magyarkanizsán léptek színpadra a budapesti Dumaszínház közismert szereplői, Aranyosi Péter és Benk Dénes. A dumamesterek könnyesre nevettették a magyarkanizsai Művészetek Háza közönségét. A családi eseményektől a közélet történésein át a politikai visszásságokig szinte minden területen otthonosan mozgó előadók poénok egész sorát dobták be, alkalomadtán még a közönséget is bevonva a műsorba. ... |
|
2015. április 12-én 18 órától a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház színpadán mutatja be Andrew Lloyd Webber első, nagy musical darabját a Sziget Színház társulata és tánckara!
A darab Andrew Lloyd Webber első, nagy musical műve. Józsefről és testvéreiről szóló csodálatos bibliai mese, mely példát mutat testvéri szeretetről, bűnbocsánatról. A darab fittyet hány a színpad törvényeire, egymást követő dalok laza szerkezetű sorában meséli el a kiválasztott ... |
|
Hosszú évek pangása után tavalyelőtt a magyarkanizsai helyi közösség úgy döntött, újjászervezi és korszerűsíti a vásárt és a vásárteret, és ezzel újjáéleszti a valamikor híres magyarkanizsai vásárok hagyományát. Törekvéseit siker koronázta. A vásártér fásítása, bekerítése, a kirakodó- és jószágvásár kerítéssel elkülönített egyesítése jó megoldásnak bizonyult. Ehhez párosultak azok a gazdag programok, amelyek – különösen szép időben ... |
|
Észak-Bácskában a néptáncosok éltetik a locsolkodás hagyományát. Az együttesek fiú tagjai vödrökkel, szódásüvegekkel és kölnivízzel öntözik meg a lányokat. A lányos házaknál jóféle italokkal, süteményekkel várják a locsolókat. Piros tojással, édességekkel köszönik meg a figyelmességet.
Húsvétkor a legények nótaszóval járják az utcákat. Felkeresik a nekik tetsző lányokat, hogy jól meglocsolják őket. A horgosi legények, a Gubanc Táncegyüttes ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
A Jazzva együttes sikeres koncertje
2015.03.30.
1 kép |
|
Állásbörze Magyarkanizsán
2015.03.30.
1 kép |
|
Virágvasárnap Martonoson
2015.03.30.
1 kép |
|
Mese, mese, mátka Magyarkanizsán
2015.03.30.
1 kép |
|
Muhi Kristóf ígéretes tehetség
2015.03.30.
1 kép |
|
Készülnek Vajdaság bajnokságára a sportlövők
2015.03.30.
1 kép |
|
|
|
|
|