Felhívás képzésen való részvételre

2016.09.20.
  

Magyarkanizsa önkormányzata sikeresen pályázott a Románia-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében kiírt pályázati felhívásra a romániai Igazfalva Önkormányzatával és a temesvári Szórvány Alapítvánnyal. Ennek köszönhetően januárban elkezdődött a „BANATUR - Vidéki turizmusfejlesztés Bánságban” című projekt megvalósítása.

A projekt célja a bánsági turizmus népszerűsítése és egy közös, turisztikai módszertani csomag kialakítása. A projekt keretében 10 személy részesül képzésben a turisztikai népszerűsítő módszerekről, a program végén pedig egy tanulmányútra is sor kerül, amely bejárja a program által kidolgozott turisztikai útvonalat.

A képzések megtartására Magyarkanizsán, az OMI “Cnesa” épületében, Fő tér 9., kerül sor a következő dinamika szerint:

1.            2016. szeptember 22–23. - tréning

2.            2016. szeptember 29–30. - tréning

3.            2016. október 06–07. - tréning

4.            2016. október 13–16. - tanulmányi út (Szerbia, Románia)

5.            2016. október 20–21. - tréning

A 4x2 napos, díjmentes képzésekre turizmussal foglalkozó, illetve turizmusban jártas személyek jelentkezését várjuk, akik részére biztosított lesz a szálláshely és étkezés a program teljes ideje alatt.

Az előadások tematikája a turizmus-vendéglátás témakörökre épül, a képzések magyar és szerb nyelven folynak, ezért a jelentkezőknek ajánlott mindkét nyelv ismerete.

A programmal kapcsolatban bővebb felvilágosítás a 024/873-151 telefonszámon, vagy az info@icr.rs e-mail címen kapható.
Jelentkezési lap
A kitöltött jelentkezési lapokat 2016. szeptember 21-éig az info@icr.rs címre kérjük visszaküldeni.