Polgármesteri fogadáson az új rendőrök

2016.11.08.
 

Magyarkanizsa község rendőrállománya november elsejétől hét új rendőrrel gyarapodott. A frissen munkába lépett fiatal rendőröket és rendőrnőket november 7-én fogadta Fejsztámer Róbert polgármester. A fogadáson a helyi rendőrállomás parancsnoka mellett megjelent Dragan Jović, az észak-bánáti közigazgatási körzet rendőrfőnöke is, aki elmondta, hogy Magyarkanizsára tavasszal újabb öt frissen végzett rendőr érkezik majd. A most érkezettek közül négyen a magyarkanizsai községből valók, és magyar ajkú is akad közöttük. A községi önkormányzat már a tavalyi migránsválság idején kérte a rendőrállomány erősítését, mivel az illegális bevándorlók tömeges jelenléte miatt kevés rendőr jutott a közbiztonsági feladatok ellátására, de a belügyminisztérium csak most tudott eleget tenni kérésének.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Most nem beszélhetünk és remélhetőleg nem is fogunk beszélni akkora mértékű problémákról, mint amik voltak másfél évvel ezelőtt, azonban most is jelen van a probléma Horgoson, jelen van egy kicsit azon a területen, amely érintkezik a migránsútvonallal, de hogy ne csak rájuk fogjuk, hogy miért van szükségünk új kollégákra, azért is, mert általánosságban véve a közbiztonságért fognak ők felelni, aminek mi nagyon örülni fogunk, hiszen Magyarkanizsa mindig arról volt híres, hogy a csönd városa.”

Bővebben:


Hét új rendőrgyakornok Magyarkanizsán

Bővült a rendőrállomány

Hét új rendőr a községben

Hét új rendőrgyakornok Magyarkanizsán – Info Tv


Javulhat a közbiztonság – új rendőröket kaptunk: Polgármesteri fogadáson a rendőrgyakornokok és elöljáróik



Fotó: Puskás Károly építészmérnök