Közlekedj helyesen!

2017.10.27.
 

A magyarkanizsai önkormányzat a rendőrség közlekedésbiztonsági osztályával és az iskolák bevonásával minden évben egy napot arra szán, hogy a diákok figyelmét fölhívja a helyes, biztonságos közlekedés fontosságára.

Ez okból számukra közérthető, egyszerű nyelvezettel és érdekes, interaktív előadással készültek október 24-én is. A Zmaj iskola Ady részlegében délelőtt vehettek részt az első osztályos tanulók az iskolai órákba némi lazaságot csempésző eseményen, de a község minden elsőséhez eljut ez a bemutató.

Teslić Zoran, a községi tanács ifjúsággal és sporttal megbízott tagja kiemelte, hogy ezzel az előadással azt szeretnék elérni, hogy minden kisiskolás körültekintően közlekedjen.

Fontos, hogy megelőzzük a baleseteket, ne pedig azok megtörténte után kezdjük el a problémát orvosolni. Külön érdekesség lehet nekik, hogy igazi rendőr tartja az előadást, amelynek végén oktatókönyvecskét és sapkát kapnak ajándékba.

Az iskola vezetője, Karácsonyi Elvira szerint az iskolába jövet és hazatérés alkalmával nem történt még baj, de ezek az előadások is hozzásegítik a gyerekeket, hogy minél inkább a biztonságra törekedjenek.


Bővebben:


Közlekedj helyesen!

Közlekedési előadás a gyerekeknek az iskolában


Elsősöknek a közlekedésbiztonságról



Fotó: Puskás Károly építészmérnök