Hiányszakmákon alapuló községi ösztöndíjazás

2014.04.30.
  

A Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület 2014. március 28-án tartott ülésén új rendeletet hozott a Magyarkanizsa községbeli hallgatók ösztöndíjazásáról. E rendelet szerint a 2014/2015-ös tanévtől kezdve az ösztöndíj-pályázatra való jelentkezés feltételei változatlanok (azaz ösztöndíjra olyan hallgató pályázhat, aki a Szerb Köztársaság állampolgára, lakóhelye a pályázat kiírása előtt legalább egy évvel már Magyarkanizsa község területén volt, valamint a Szerb Köztársaság területén levő székhelyű akkreditált felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója) és az a feltétel sem változott, hogy csak az pályázhat, aki alapképzés bármely évfolyamára első ízben íratkozik, de a tanulmányok megnevezése tekintetében egybehangolás történt a hatályos jogszabályokkal. Az új rendelet azt is kiköti, hogy abszolvensi jogállást szerzett, munkaviszonyban álló és 26. életévét betöltött személy nem pályázhat a községi ösztöndíjra.

A legfontosabb újdonságot a 10. szakasz rögzíti:  az ösztöndíjat a hallgatói ösztöndíj-bizottság által minden egyes tanévre megállapított hiányszakmajegyzék alapján kell odaítélni, ezt a jegyzéket pedig a községben működő intézmények és gazdasági cégek által jelzett igények, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai, a pillanatnyilag ösztöndíjban részesülők adatai és a korábbi időszakban önkormányzati ösztöndíjban részesültek adatai alapján kell megállapítani.

Ily módon a lehetséges pályázók már a tanulmányaikra való beiratkozás előtt láthatják, melyek a község területén a hiányszakmák, másrészt pedig betekintést nyernek abba is, hogy pillanatnyilag a községben a gazdaság és az intézmények milyen munkaerő iránt mutatnak érdeklődést.

A 2014/15. tanévre meghozott hiányszakmajegyzék a következő szakmákat tartalmazza: orvosdoktor, fizikatanár, gitártanár, zongoratanár, angolnyelv-tanár, szerbnyelv-tanár, pedagógus, gyógypedagógus, magyar nyelvű fordító. A kiosztható új ösztöndíjak száma 10 (minden hiányszakmára egy, kivéve a gyógypedagógus szakot, melyre két ösztöndíjas választható ki).

A 20. szakaszban foglaltak az ösztöndíjasok kötelezettségeit körvonalazzák. E tekintetben újdonságnak számít, hogy az ösztöndíjas a nyári szünidőben 10 munkanap időtartamban köteles vállalni a számára kijelölt munkát, valamint hogy ha végzett, akkor legalább annyi ideig köteles Magyarkanizsa község területén munkaviszonyban maradni, ameddig ösztöndíjban részesült.

A község mostani ösztöndíjasai, mintegy hetvenöten, folytatják a jogosultság igénybevételét, mindaddig míg eleget tesznek az eredeti szerződésük feltételeinek és tanévről tanévre megújítják azt. A 75 magyarkanizsai községi ösztöndíjas közül bölcsészeti szakirányon 11, természeti szakirányon 10, egészségügyi területen 5 diák tanul, osztálytanítónak, óvónőnek és testnevelő tanárnak 16-an tanulnak, építészeti és műszaki szakokon 13-an, mezőgazdasági és jogi szakokon 4-4 diák vesz részt felsőfokú képzésben, közgazdasági szakirányokon pedig 12 hallgató.


https://www.youtube.com/watch?v=XWXtaNtJqe0


A hiányszakmák jegyzéke

Rendelet a hallgatók osztondíjazásáról

Hiányszakmákon alapuló községi ösztöndíjazás