A felújított kispiaci rendelő átadója
Augusztus 6-án délelőtt átadták rendeltetésének a felújított kispiaci egészségügyi rendelőt, mely nyolc hónapnyi intenzív munka után most készült el teljesen. Az ünnepélyes szalagátvágásnál jelen volt a magyarkanizsai egészségház igazgatónője, Gyólay Karolina, a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert és az észak-bánáti közigazgatási körzet vezetője, Nikola Lukač is. Az igazgatónő örömét fejezte ki, hogy mostantól a kispiaci kirendeltség is szép, felújított állapotban van.
– A tetőszerkezeten jelentős munkálatokat kellett elvégezni, továbbá a központi fűtést, ami termoszondákkal működik, szintén sikerült bevezetni, de az ablak- és ajtócserék is megtörténtek, továbbá kicserélték a víz- és az elektromos vezetéket, és a vizesgócok felújítása is megtörtént. Kispiacon kétezer lakos számára gondoskodunk a felújított rendelőben az egészségügyi ellátásról, ami tartalmazza az általános orvosi ellátást, gyermekgyógyász jelenlétét havonta többször, és fogászati ellátást is nyújtunk – mondta Gyólay Karolina, aki egyúttal megköszönte a kispiaciak türelmét, akik a nyolc hónap alatt egy ideiglenesen kialakított helyiségben juthattak orvosi ellátáshoz, de azt is kifejtette, nagyon reméli, hogy az adorjáni, az oromhegyesi, ilonafalvi és a magyarkanizsai régi épület is hamarosan megújul.
A beruházást 16,5 millió dinárral támogatta Vajdaság Autonóm Tartomány Nagyberuházási Igazgatósága, az önkormányzat pedig további 2,6 millióval járult hozzá a kivitelezéshez. A felújítás összértéke 20,1 millió dinár. Fejsztámer Róbert elmondta, hogy minden közintézmény kiemelten fontos a község számára.
– A projektumot főként a fűtés megoldására készítettük el, és utána hozzátettünk még más fejlesztéseket. Nemcsak a kispiaciak, hanem Magyarkanizsa minden lakosa büszkén nézhet erre az épületre, és lehet ez egy kiindulópont, hogy ehhez mérjük a közintézmények felújítását a többi településünkön is. Nagyon remélem, hogy erre sor is kerül az elkövetkezendőkben, és remélem azt is, hogy továbbra is sikeresen pályázunk a tartományi és a köztársasági szerveknél. Az önkormányzat hozzájárulását pedig mindenképp biztosítani fogjuk.
A kispiaci rendelőben négy alkalmazott dolgozik, de huszonnégy órás ügyeletet is tart az orvos, most már kényelmes és szép környezetben.
Bővebben:
Felújították a kispiaci rendelőt
Átadták a kispiaci Egészségházat
Átadták a felújított Kispiaci Egészségházat
Felújították a kispiaci rendelőt – Új Kanizsai Újság