Fókuszban a termelők

2018.09.05.
 

Magyarkanizsán szeptember 4-én a városházán szerződéskötésre került sor azokkal a gazdákkal, akik sikeresen pályáztak az önkormányzat azon kiírásán, melyen öntözőrendszerek vásárlásához és minőségi tenyészállatok beszerzéséhez lehetett támogatáshoz jutni. A szerződéskötés Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Huzsvár Ervin mezőgazdasággal és gazdaságfejlesztéssel megbízott tanácstag jelenlétében történt meg.

Huszonegy gazdával írták alá a szerződést, és ez közel négymillió dinár szétosztását jelenti a község mezőgazdasági és vidékfejlesztési pénzalapjából. Huzsvár Ervin elmondta, hogy nagy volt az érdeklődés a pályázatok iránt, különösen a locsolórendszerek beszerzéséhez igényelhető támogatás volt népszerű, ugyanakkor a tenyészállatok vásárlására irányuló kiírásukra is bőven volt jelentkező, ami mind azt igazolja, hogy hasznosak a törekvéseik, és jó irányba haladnak. Kiemelte, hogy a fent említetteken kívül a mezőgazdasági termelőktől további kiírásokra várják a pályázatokat, vagyis más módon is igyekeznek támogatni őket.

– Áprilisban nyolc pályázati kiírás történt meg, és ebből az öntözőrendszerekre előirányzott támogatások összegét már felhasználtuk. Ez hárommillió dinár volt. A minőségi tenyészállatok vásárlására irányuló kérelmeket még át lehet adni, hiszen még van szabad eszköz, továbbá kamattámogatásra, a biotermesztők minősítési tanúsítványokkal kapcsolatos költségeinek támogatására, az elhullott állatok elszállításával kapcsolatos költségek támogatására még lehet pályázni. A mezőgazdasági termelők összefogását is támogatjuk, ha földes utakat javítanak, illetve civil szervezetek is átadhatják pályázatukat, amennyiben szakmai utazásra mennének, és annak költségeit szeretnék községi támogatásból fedezni – magyarázta Huzsvár Ervin, aki elmondta, hogy a nyolc pályázati kiírásra összesen nyolcmillió dinárt irányoztak elő, ebből most közel négymilliót osztottak szét, a többit pedig november 15-én, egy hasonló szerződés-aláírás keretében fogják.

Fejsztámer Róbert polgármester a községi mezőgazdasági alap pályázatai kapcsán azt hangsúlyozta, hogy rendszerben gondolkodnak, és igyekeznek kiegészítő támogatással szolgálni a tartományi, a köztársasági pályázatokhoz, valamint a Prosperitati Alapítvány pályázataihoz is.

– Magyarkanizsa község termelői sokkal hatékonyabban tudják felhasználni a tartományi, a köztársasági és a Prosperitati Alapítvány nyújtotta támogatásokat, hiszen azáltal, hogy az önkormányzat belelép ezekbe a támogatási rendszerekbe, az ő önrészüket csökkenti le. Az önkormányzat minden évben másfél–két millió dinárral igyekezett növelni a mezőgazdasági termelőknek szóló támogatást – emelte ki Fejsztámer Róbert.

A pályázatok nyertesei elégedettségüknek adtak hangot, köztük Csikós Árpád tóthfalui gazdálkodó is, aki túlnyomórészt vegyszermentes zöldségtermesztéssel foglalkozik. A fiatalember öntözőrendszer résztámogatására pályázott, öntöződob és esőztetőszárny megvásárlásához.

– Amikor belevágtunk ebbe a beruházásba, nagyon nagy könnyítést jelentett számunkra, hogy tudtuk, van mögöttünk egy ilyen lehetőség, aminek köszönhetően résztámogatásra tudunk pályázni. Az öntözőrendszer nagyon jól jött az év közepén, különösen májusban, amikor nem volt csapadék – magyarázta Csikós Árpád.

Bővebben:


Fókuszban a termelők

Mezőgazdasági támogatásokról szóló szerződéseket írtak alá Magyarkanizsán

Mezőgazdasági támogatásokról szóló szerződéseket írtak alá Magyarkanizsán – Pannon Tv




Fotó: Puskás Károly építészmérnök