Elfogadták a jövő évi költségvetést

2019.01.09.
 

A magyarkanizsai községi képviselő-testület december 27-én tartotta meg huszonötödik ülését, amikor is a képviselői kérdésekkel együtt tizenöt napirendi pontot vitattak meg. Kivétel nélkül mindegyiket el is fogadták. A többségüket jelentős szavazattöbbséggel, egyes napirendi pontokat ugyanakkor még az ellenzék is támogatott.
A legfontosabb és a közvéleményt leginkább érintő napirendi pont a 2019-es költségvetés megvitatásáról, majd elfogadásáról szólt. Ennek alapján a következő évi büdzsét 1 milliárd 112 millió dinárra tervezik. Szarapka Ede, a képviselő-testület alelnöke és egyben a VMSZ frakcióvezetője, Kispiac helyi közösségének elnöke hangsúlyozta, hogy az előző évhez képest ez 260 millió dinárral kevesebb. Ebből kifolyólag a következő évi költségvetés szakmailag megalapozott lesz. Az ellenzék számos kritikai megjegyzést tett a tervezetre, ám a korábbi évekkel ellentétben heves vita ezúttal nem alakult ki. Amellett, hogy az önkormányzat működése biztosítva lesz, a fejlesztésekre is jutnak anyagi források.
Az egészségház korábbi adósságainak a község általi törlesztéséről szóló rendelethez is kritikai megjegyzéseket fűzött az ellenzék néhány képviselője. A Magyar Mozgalom egyik képviselője felrótta a Szerb Haladó Párt helyi vezetőinek, hogy a választási kampány idején ígéretet tettek arra, hogy az egészségház több éven át felhalmozódott adósságát az állam elengedi. Ennek ellenére most a község adófizetőinek kell rendezniük a számlát. A hatalmi koalíció reagálásának lényege az volt, hogy a törlesztés elmaradása esetén az egészségház működése került volna veszélybe.
Elfogadták továbbá a rendeletjavaslatot a helyi kommunális illetékekről szóló rendelet módosításáról, továbbá a Regionális Hulladéktároló községi költségvetési eszközök felhasználásával kapcsolatos különprogramjáról is, valamint jóváhagyták a Tisza Menti Vízművek 2019. évi középtávú stratégiai és fejlesztési tervének módosítását is.
A községben az utcaneveket is változtatják, ennek egybehangolásáról is esett szó. Nagyon sok név és a szám nélküli utca, illetve ház van a községben, ezt kiküszöbölendő hozták meg a rendeletet, amely a polgárokat anyagilag nem fogja érinti, mert az ezzel járó költségeket a minisztérium vállalja magára.

Bővebben:


Elfogadták a jövő évi költségvetést

Elfogadták a 2019-es költségvetést Magyarkanizsán

Az egészségház adósságának törlesztéséről döntött a képviselő-testület

A Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület ülésének összefoglalója

A Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület 25. ülése




Fotó: Puskás Károly építészmérnök