Nyolcmillió dinár foglalkoztatásra

2014.06.11.
 

A magyarkanizsai önkormányzat nevében június 6-án Nyilas Mihály polgármester látta el kézjegyével azt a szerződést, mellyel a tartományi kormány támogatja a magyarkanizsai k özségi foglalkoztatási cselekvési terv megvalósítását. A tartománytól 3,8 millió dinárt kap községünk, míg a községi költségvetés 4 millió dinárt irányoz elő foglalkoztatási célokra. A két forrás össz értéke tehát mintegy 8 millió dinárt tesz ki.

A tartomány és a vajdasági önkormányzatok közötti együttműködési szerződések aláírására Újvidéken a tartományi kormány épületében került sor. A munkanélküliség csökkentését irányozó szerződések kapcsán Bojan Pajtić tartományi kormányfő a megjelent önkormányzati vezetők előtt hangsúlyozta, hogy a közös program eddig remek eredményeket hozott, ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy a munkanélküliség az egyik legégetőbb probléma. A tartományi költségvetés idén erre a célra 162 millió dinárt különített el, ezt párosítva az egyes községek erre a célra előirányzott eszközeivel mintegy 390 millió dinárt fordítanak új munkahelyek létesítésére. Az idei program több mint kétezer család megélhetését segíti majd.

Magyarkanizsa községben a közmunka és a szakmai gyakorlat programja révén 43 eddig munkanélküli személy állhat majd munkába. Ezek a munkavállalók főként a települések zöld területeinek karbantartásáról gondoskodnak majd – nyilatkozta a polgármester Újvidéken.