Felújítják a Pitypang óvodát Magyarkanizsán
A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény Pitypang óvodaépületében komoly rekonstrukciós munkálatok zajlanak. A fejújítást előreláthatólag augusztus végéig befejezik. A nyár folyamán a teljes fűtési hálózatot felújítják. Jelenleg a hőpumpák cseréjénél tartanak. Az új nyílászárókat már beépítették, és a nyár végéig a beltéri festésre is sor kerül majd.
A munkálatokról Keller Sándor mérnök elmondta: „A gépházban, a kazánházban vár bennünket még a cirkulációs szivattyú és a torlók összekötése is. Utána a padláson való vastag acélcsövekkel a vezeték készítése, valamint a hőpumpák elhelyezése hátul a teraszon.”
A gyermekek egészségének megőrzése mellett azért is fontos ez a beruházás, mert az energiahatékonyság miatt az önkormányzat által fizetett költségeket, a számlák összegének csökkenését is jelenti - emelte ki Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármester: „A Demográfiai Minisztériumhoz adtunk be egy sikeres pályázatot, amelynek értéke 14,5 millió dinár volt, amiből 3,5 millió dinárt biztosított önrészként az önkormányzat. Erre az összegre érkezett még a Magyar Nemzeti Tanács által biztosított 3,5 millió dinár, amely a nyílászárók cseréjére és a beltéri festésre vonatkozik.”
Bővebben:
Felújítják a Pitypang óvodát Magyarkanizsán
Újul, szépül a Pitypang
Rekonstrukciós munkálatok zajlanak a Pitypang óvodában Magyarkanizsán