Földes utakat javítanak Oromon

2019.09.30.
 

Minden évben sikeresen pályázik Magyarkanizsa önkormányzata a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnál a mezei utak karbantartására. Idén Horgos és Magyarkanizsa mellett Orom is sorra került.

Két forgalmas, eddig földes útszakaszt borítanak be zúzott kővel és homokkal, így csaknem 2 kilométer út válik használhatóbbá. Szalkai Nemes Valéria, az önkormányzat mezőgazdasággal megbízott szakmunkatársa elmondta, idén 8,5 millió dinárt költenek a földes utak javítására, amiből a tartomány 3,5 millió dinárt biztosított, a többit Magyarkanizsa önkormányzata vállalta magára.

Szalkai Nemes Valéria, az önkormányzat mezőgazdasággal megbízott szakmunkatársa: „Itt Orom területén két határutat rendezünk az idén. Ez, ahol most jelenleg vagyunk, az úgynevezett Pósa-sor, amely összeköti Oromot és Völgyesnek, az igen forgalmas részét a Pósa-sori részt az oromi fürdőmendecéhez vezető úttal. Ennek a szakasznak a hossza 1460 méter, tehát majd másfél kilométer, míg a másik szakasz bent van Orom falu alatt, a vasút melletti részen.”

Bővebben:


Földes utakat javítanak tartományi támogatással Oromon – Pannon Tv

Földes utakat javítanak tartományi támogatással Oromon – Info Tv




Fotó: Puskás Károly építészmérnök