Hetvenmilliós köztársasági támogatás

2019.12.31.
 

Az elmúlt hetekben a migránsok számának növekedése ismét megbolygatta a magyarkanizsaiak, a horgosiak és a martonosiak életét. A jelenség még mindig gyűrűzik, az illetékesek azonban igyekeznek hathatós megoldást találni a problémára, ezenfelül egy jó hírrel is megörvendeztették a községbelieket a hétfői sajtótájékoztatón, ahol Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő és Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester számoltak be az újdonságokról.

– December 24-én a parlament a migrációról szóló törvény módosításairól tárgyalt volna. Mi ezt megelőzően jeleztük a kormánynak, hogy nem tudnánk támogatni ezt a törvényjavaslatot, ugyanis egy szövegben említi a migrációs politikát, illetve a népességi politikát. A Vajdasági Magyar Szövetség ezt nem tartja elfogadhatónak, hiszen mi azért szállunk síkra, hogy az ország védje elsősorban a déli határait, hogy azok az emberek, akik az esetek 99 százalékában nem háború elől menekülők, hanem gazdasági migránsok, ne tudjanak az országba bejönni – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

– A kormány a mi észrevételeink nyomán visszavonta ezt a törvényjavaslatot, ennek ellenére én kihasználtam az alkalmat, és beszéltem a témáról a köztársasági parlamentben, ahol elmondtam, hogy a migráció nem lehet emberi jog, ugyanúgy, ahogy a szerb állampolgárok nem utazhatnak külföldre útlevél vagy vízum nélkül, megköveteljük, hogy ezt senki más se tehesse meg. Arra kértem az ország ezen témával foglalkozó szerveit, hogy velünk együttműködésben tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a 2015-ös állapotok ne ismétlődhessenek meg, és a Magyarkanizsa községbeliek nyugodtan tudjanak élni – tette hozzá a VMSZ köztársasági parlamenti frakciójának vezetője.

Fejsztámer Róbert kiemelte, nagy örömére szolgál, hogy a VMSZ köztársasági képviselője Magyarkanizsára látogatott, hiszen az önkormányzat erőn felül felvállalta azt a szerepet helyi szinten, hogy amennyire csak lehet, kezelje a migránsválság okozta problémákat.

– Attól függetlenül, hogy az önkormányzat Lackó Róbert személyében kinevezett egy koordinátort, és attól függetlenül, hogy a VMSZ mind önkormányzati, mind tartományi, mind pedig köztársasági szinten szóvá teszi ezt a problémát, a polgárok ebből még nem érezhetnek eleget. Ezért is fontos, hogy Belgrádban, a köztársasági parlamentben a VMSZ képviselőin keresztül elhangozzon Magyarkanizsa, Horgos és Martonos neve. Tisztában vagyunk azzal, hogy kis településeknek számítunk országos szinten, és több határ menti település is küszködik ezzel a problémával, de a lakosság itt még nehezebben kezeli ezt a helyzetet, mivel úgy érzik, nincs kellőképp kezelve a probléma – mondta a polgármester, aki arra kérte a polgárokat, hogy legyenek türelemmel és megértéssel, hiszen ezt a problémát nem az önkormányzat és a község polgárai okozták, és nem is ők tudják megoldani, azonban igyekeznek enyhíteni rajta, továbbá köszönetet is mondott a nagykikindai regionális parancsnokságnak a fellépéséért.

Pásztor Bálint beszámolt arról is, hogy a köztársasági költségvetési tartalékból Magyarkanizsa község hetvenmillió dinárt kap majd.

– Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt a polgármester úrral ugyanitt egy ötvenmillió dináros juttatásról számolhattunk be, most pedig ennél még többet sikerült Magyarkanizsára hozni. Rengeteg infrastrukturális beruházás zajlik a község területén, éppen ezért rendkívül fontos ez a támogatás. Például a birkózóakadémia vagy az adorjáni labdarúgópálya, csak hogy néhányat említsünk. Ezekből adódnak olyan költségek, amelyek lefedését megpályáztuk a pénzügyminisztériumnál, ahol nyitottak voltak a kérésre. Mivel ez a községi költségvetés 6-7 százaléka, biztos vagyok benne, hogy jelentős pénzügyi injekció számukra, amely hozzásegíti az önkormányzatot, hogy a beruházásokat gördülékenyen és gyors tempóban meg tudja valósítani – mondta Pásztor Bálint, hozzátéve, mindez a VMSZ és a Szerb Haladó Párt jó viszonyának is köszönhető, továbbá annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy az országos parlamenti jelenlét ne csak a jogalkotásban mutatkozzon meg, ne csak abban látszódjon, hogy a módosítási indítványaikra nyitott legyen a kormány, hanem az általuk vezetett önkormányzatok konkrét pénzügyi segítséget is tudjanak kapni az elképzeléseik megvalósításához.

Fejsztámer Róbert úgy értékelte, hogy ez egy jelentős lépés, és egyúttal köszönetet is mondott Pásztor Bálintnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek.

– Öröm, hogy nyitott ajtókra talált az a kérés, amely az önkormányzat részéről az év végén megfogalmazódott, hiszen a magyarkanizsai önkormányzat a koalíciós partnerekkel együtt az elmúlt négy évben több mint 150 különböző projektet valósított meg, és ezeknek jelentős része infrastrukturális jellegű, ahol az önrészek 10-től 50 százalékig terjedtek, amelyek minden évben hatalmas terhet jelentenek a községi költségvetésnek. Öröm, hogy sikerült az infrastrukturális fejlesztések megvalósításához pluszeszközökhöz jutnunk – emelte ki a polgármester, aki hozzátette, hogy koalíciós partnerükkel együttműködve tudtak haladni a sikeres úton.

Bővebben:


Hetvenmillió dinár Magyarkanizsának

Köztársasági támogatás a magyarkanizsai önkormányzatnak

Magyarkanizsa önkormányzata 70 millió dináros támogatást kap köztársasági tartalékokból

Támogatásként 70 millió dinárt kap a község