Hetven mezőgazdasági termelő kapott támogatást
A turizmus mellett a mezőgazdaságnak is prioritást kell élveznie Magyarkanizsa községben, ugyanis a lakosok jelentős hányada foglalkozik földműveléssel és állattenyésztéssel. Erre van tekintettel minden évben az önkormányzat, és a költségvetésbe mindig be is tervezik a mezőgazdasági termelők támogatását. Kedden, az év utolsó napján a városháza dísztermében írták alá hetvenen a támogatási szerződéseket, és ez a második alkalom volt az évben. Huzsvár Ervin, a magyarkanizsai községi tanács mezőgazdasággal megbízott tagja elmondta, hogy sikeres nappal zárták az évet, mind a mezőgazdasági termelők, mind a fejlesztési alap tekintetében elmondható ez.
– Az előirányzott hétmillió dináros összeg kilencvennyolc százalékát idén jóvá tudtuk hagyni a gazdák számára. Ez 6,8 milliót jelent számszerűen, amelyből a két körben összesen kilencvenhat gazdát támogattunk. Ilyen sikeres még eddig nem is volt az alap működése, ami annak köszönhető, hogy idén változtattunk a kiírásainkon. Most is nagyon odafigyeltünk a gazdák igényeire, és ez esetben szűkítettünk a kiírási vonalainkon, és azokat nem tartottuk fenn, amelyekre kevés érdeklődés mutatkozott – mondta Huzsvár Ervin. Megtudtuk tőle, hogy három vonal esetében teljes mértékben ki tudták használni az előirányzott összeget, mégpedig a mezőgazdasági kölcsönökre felvett kamatok támogatások esetében, ahol ötvenszázalékos intenzitású a támogatás. Ott harminckilenc gazdát támogattak. Továbbá a locsolóberendezésre fordított invesztíciók, valamint a minőségi tenyészállatok vásárlására fordított kiadások támogatásának igénylése volt a legnépszerűbb. A jövő évre vonatkozóan elmondta azt is, hogy továbbra is nagy gondot fordítanak a támogatásra, és reményeik szerint még emelni is tudják az összeget, mert a gazdák jelezték igényüket a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítésének támogatására.
Bővebben:
Sikeres nappal zárták az évet Magyarkanizsán
Mezőgazdasági támogatási szerződéseket írtak alá Magyarkanizsán
Összesen 6,8 millió dinár támogatást osztottak ki 2019-ben a termelőknek
Középpontban a mezőgazdászok