Ismét kalapács alatt az állami földek
Mintegy 2112 hektár állami tulajdonú, mezőgazdasági földterület bérbeadását hirdette meg az önkormányzat egy, valamint tizenöt évnyi bérleti időre. Az árverés harmadik körében már nem volt feltétel, hogy csak a kataszteri községeken belül bejegyzett mezőgazdasági termelő jelentkezhet az adott licitegységekre, sőt, az sem volt feltétel, hogy Magyarkanizsa községbeli lakos legyen. A kitétel csupán az volt, hogy hároméves aktív státusszal rendelkezzen a termelő.
A most kalapács alá kerülő állami földek kezdőlicitjét 40 százalékkal csökkentették az első kör kikiáltási árához képest. A harmadik körben egy minőségibb legelő hozzávetőleges ára 40 euró volt hektáronként, míg egy minőségibb kaszáló hektáronkénti ára 60 euró volt. Az állami földek többsége Martonos és Horgos területén helyezkedik el.
20 licitegységre kilenc termelő jelentkezett, tehát van, aki több licitegységet is bérbe vesz. Ennek az összterülete 119 hektár.
Bővebben:
Kalapács alá kerültek az állami földek Magyarkanizsa községben
Kelendőek a bérelhető állami földek
Lezajlott az állami földek bérbeadásának harmadik köre