Higiéniai és élelmiszercsomagok a rászorulóknak

2020.04.28.
 

Mintegy 30 önkéntes segítségével április 27-én Horgoson útnak indultak azok az élelmiszer- és higiéniai csomagok, amelyet a magyarkanizsai önkormányzat biztosított jelen esetben az eddig szociális támogatásban részesülő polgároknak, családoknak. Magyarkanizsa önkormányzata közbeszerzés útján mintegy 4 millió dinárt különített el erre a célra a költségvetésből. Összesen 1800 csomagot osztanak ki, a község mind a 13 településére jut belőle. A csomagok tartalmaznak tisztító- és tisztálkodószereket, konzerv és száraz ételeket, és alapélelmiszereket, amely egy havi mennyiségnek felel meg.
Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Valójában ezért határoztuk meg ezt az 1800-as számot, mert hogy az evidencióink alapján, pontosabban az adatbázis alapján, amit a szociális központ és a Vöröskereszt biztosított, ez alapján nagyjából ennyi személy az, aki még olyan rászoruló, akiknek most ebben a helyzetben mindenféleképpen jó lenne, hogy ha tudnánk segíteni.”

Bővebben:


Magyarkanizsa Község: higiéniai és élelmiszercsomagok a rászorulóknak

Magyarkanizsa. 1800 csomag került kiosztásra a szociálisan rászoruló családoknak

Csomagosztás a község területén élő szociálisan rászorulók számára