Megújul a Napsugár óvoda

2020.06.10.
 

A magyarkanizsai óvodaépületek közül a Napsugár a legkisebb, oda összesen negyvenhét pici gyermek jár. Közel egy évtizede már annak, hogy ezen az épületen felújításokat végeztek, így mostanra már megérett a helyzet arra, hogy támogatással ugyan, de újra tatarozzák. Az óvodák igazgatónője, Veselinov Ibolya elmondta, hogy a munkálatok megkezdését nyárra tervezik, mindezt abból a célból, hogy energiatakarékosabb legyen az épület.

– Nagyon boldog vagyok, és köszönöm az önkormányzatnak, hogy ilyen sokat gondolnak a gyermekeinkre, és évről évre szebbnél szebbé, újabbnál újabbá válhatnak az épületeink a hathatós segítségnek köszönhetően. Mi magunk is arra törekszünk, hogy minél jobb körülmények között nevelkedjenek a legkisebbjeink, és az ehhez kapott segítség felbecsülhetetlen. A Napsugár épületben a nyár folyamán kezdődik meg a beruházás, itt, ahol közel egy évtizede történt nagyobb felújítás, amikor a tetőszerkezetet kellett korszerűsíteni, és némileg a belső rész is megújult. Mostanra viszont több minden elavult. Először is a nyílászárók cseréje történik majd meg, utána pedig a fűtési rendszer vár javításra, valamint külső és belső festésre is sor kerül. Nagyon jó lenne, ha a padlózat cseréje is beleférne a keretbe, mert az is nagyon fontos, hiszen ide az egyévestől a háromévesig járnak a gyerekek – mondta az igazgatónő.

A helyszínen Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert kifejtette, hogy összefogással, támogatással és önkormányzati befektetéssel sikerül a legkisebb városbéli ovit is felújítani.

– A felújítási munkálatokat akkor tudjuk elkezdeni, amikor befejeződik a közbeszerzési eljárás folyamata. Maga a pályázat 12,5 millió értékű, amelyet a demográfiáért felelős miniszter kabinetjétől nyertünk, ehhez tesz még hozzá 5,5 millió dinárt az önkormányzat, így teljes körű energiahatékonyság-növelő felújítást tudunk elvégezni az épületen. Mint ahogy a legtöbb oktatási intézményükön, itt is nagy hangsúlyt fektetünk az energiahatékonyságra. Örülök neki, hogy az óvoda vezetőségében van akkora rugalmasság és akarat, hogy folyamatosan segítenek abban, hogy jó pályázatokat tudjunk beadni. Most a bölcsődei rész volt létfontosságú, és bízom abban, hogy az elkövetkezendőkben is tudunk olyan pályázatokat nyerni, amelyek segítségével folytathatjuk ezt a munkát, hiszen az óvodák önkormányzati hatáskörbe tartoznak – mondta a polgármester, aki emlékeztetett arra is, hogy az óvodákért évről évre tenni kell, a játszótereket folyamatosan újítani kell, amiben a Magyar Nemzeti Tanács is partnerük.

Bővebben:


Megújul a Napsugár óvoda

Hamarosan megújul a Napsugár óvoda is Magyarkanizsán

Felújítások a magyarkanizsai óvodában

Hamarosan megkezdik a Napsugár óvoda épületének felújítását




Fotó: Puskás Károly építészmérnök