Térfigyelő kamerák Horgoson
Magyarkanizsa után az önkormányzat Horgoson is növelni szeretné a közbiztonságot. A futballpályához vezető úthoz és a körforgalomhoz kerültek kamerák és elsősorban a közbiztonságot növelik majd a helyiek szerint. A beruházás értéke 1,6 millió dinár. A kamerák éles felbontásúak és napi 24 órában készítenek felvételt. Sors Róbert a horgosi helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy a lakossággal konzultálva közösen döntöttek arról, hogy hova kerüljenek a térfigyelő kamerák. „Azokon a területeken, ahol a bűnözés és azokon a területeken, ahol nagy az átmenő forgalom a falunk területén és szerettük volna, ha ezeket a területeket bizonyos szinten kontroll alatt lehet tartani, felügyelni és ezáltal, lehet, hogy egy kicsit visszaszorítanánk a bűnözést is.”
Magyarkanizsán az elmúlt időszakban 13 térfigyelő kamerát szereltek fel, most Horgosra is pontosan ennyi került, a kispiaci temetőnél pedig 3 térfigyelő kamera üzemel. Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Természetesen, ezek a kamerák az mellett, hogy 24 órában figyelik a történéseket és vannak olyan kamerák, amik nem csak a mozgást, hanem a rendszámtáblákat és a gyorshajtást is figyelik, ezek a rendszerek természetesen hamarosan integrálva lesznek a rendőrség központi rendszerébe, úgy hogy valójában ezzel nem az önkormányzat fog foglalkozni, hanem a belügyi szervek.”
A község területén tehát három településen helyeztek ki kamerákat, a beruházás összértéke pedig több mint 3 millió dinár, melyet teljes egészében az önkormányzat finanszírozott.
Bővebben:
Térfigyelő kamerákat helyeztek üzembe Horgoson
Már Horgos is be van kamerázva
Térfigyelő kamerákat telepítettek Horgoson