Érdeklődő fiatalok

2020.10.19.
 

Abban a szerencsés helyzetben van Magyarkanizsa, hogy tavaly átadták rendeltetésének a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ épületének udvarában azt a tudományparkot, amely kiváló színhelyül szolgálhat a tanulóknak és a tanároknak is. Fokozottabban érvényes ez most, a korlátozások idején, amikor a nyári pavilont szépen ki lehetett használni. A küllemében is impozáns épület jó szolgálatot tesz a tanulni és a kirándulni vágyóknak is. Az, hogy teljesen fel legyen szerelve, egy hosszabb folyamat, ám már most is számos program zajlott ott. Október 16-án a központban és a városházán is látogatást tettek a községbeli tanulók, akik a horgosi, a magyarkanizsai, az oromi-oromhegyesi és a szabadkai általános iskolákból érkeztek, hogy részt vegyek a diákparlament ülésén. Minden iskolából hat diák vehetett részt a programokon, amelyeket nagy érdeklődés övezett részükről. Ez már a kora reggeli órákban megmutatkozott, amikor a városházára érkeztek. A díszteremben Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke fogadta őket, és mesélt nekik a városvezetőség és a testület munkájáról, a döntéshozatalok mikéntjéről, és a gyerekeknek voltak is kérdéseik, például hogy hány képviselő vesz részt ezeken a gyűléseken, mindez hogyan zajlik, sőt azt is megkérdezték, hogyan lehetséges az, hogy községenként különbözik az oktatás formája. Mindezekre választ is kaptak, magától az elnöktől, valamint Varjú Potrebić Tatjana, a központ igazgatója és Vajda Attila, a pedagógusegyesület elnöke is magyarázattal szolgált a diákoknak. A patinás teremben aztán lehetett nézelődni is, ismerkedni a környezettel, ahol Lackó Róbert elmondta, minden évben megszervezik ezt a találkozót, amely számukra is nagy örömet jelent.

– A program abból áll, hogy ismertessük velük a működési rendszert, betekintést nyerjenek ebbe a számukra még idegen világba, amelyet testközelből korábban még nem láttak, legfeljebb a médiumoknak köszönhetően tárult eléjük, illetve az önkormányzat mibenlétét, felépítését is elmagyarázzuk – mondta Lackó Róbert, aki a gyerekek előtt hangsúlyozta, azért is dolgoznak, és azért kell minél nagyobb erőfeszítést tenniük, hogy évről évre legyen kinek megszervezni ezt az eseményt, hogy minél több gyermek maradjon a községben.

A programok a városházán tett látogatás után a központban folytatódtak, ahol kreatív foglalkozásokat tartottak nekik a pedagógusok, még jobban erősítve bennük a csapatszellemet, és egy igazán élménydús napot biztosítva számukra Magyarkanizsán.

Bővebben:


Érdeklődő fiatalok

Diákparlamentek találkozója Magyarkanizsán

Diákparlament tagjainak találkozójára került sor Magyarkanizsán




Fotó: Puskás Károly építészmérnök