Újabb két településen létesült napközi

2020.11.11.
 

A családközpontúságot hirdető Magyarkanizsa már több ízben kiérdemelte a családbarát önkormányzatnak járó díjat. Az önkormányzat Családbarát Programjának keretében ezúttal két településen, Oromon és Kispiacon, napközis foglalkozást vezettek be. Mind ez idáig napközis foglalkozás csak Magyarkanizsán volt, de mivel igény mutatkozott rá, november 2-a óta az említett két faluban is működik. A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője, Veselinov Ibolya örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy most már ezen a két településen is egész nap foglalkoztatják a gyerekeket, ha a szülők úgy kívánják. Az sem mellékes, hogy ezáltal munkahelyet is teremtettek, de az elsődleges cél a szülők segítése volt, amiért külön köszönetet is mondott a községbeli óvodákat működtető önkormányzatnak. Az óvodába hároméves koruktól mehetnek a napközisek az oda járó gyerekek létszáma így meg is emelkedett.

– Kispiacon tizennyolc gyermek részére igényelték az egész napos tartózkodást, míg Oromon tizennégyen tették ezt meg. Nagy öröm számunkra, hogy ez megvalósulhatott, annál is inkább, mert azt látjuk, hogy a gyerekek jókedvvel jönnek az óvodába, hisz tudják, hogy reggeli, uzsonna, ebéd, de még pihenés is vár rájuk. A fél napot itt tartózkodó gyerekek fél egykor mennek haza, a többiek fél négyig maradnak. Az ebédet a központi, magyarkanizsai épületben készítik el, onnan érkezik ki a településekre is – mondta Veselinov Ibolya igazgatónő.

Az egész napos tartózkodás 4300 dinárba kerül, míg a félnaposért 1650 dinárt kell fizetniük a szülőknek.

A magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert is meglátogatta a kispiaci napköziseket. Látogatásakor hangsúlyozta, hogy családorientált önkormányzatként a plusztartalmak létesítése is feladatuk.

– Az önkormányzat szülői kérésre Kispiacon és Oromon is napközis csoportot indított az óvoda működésén belül, ami jó plusztartalma a programunknak, hiszen ebben a Covid-járványos időszakban borzasztóan nehéz bármilyen fizikai fejlesztésről vagy beruházásról beszélni, illetve azt megvalósítani. Viszont az önkormányzat mindenképp támogatja mindazt, ami a napközis ellátáshoz hasonlóan megkönnyíti a szülők életét. Amellett, hogy megnyitottuk ezen a két településen a napközis csoportot, Martonoson és Magyarkanizsán infrastrukturálisan is korszerűsítjük az óvodaépületeket. A továbbiakban is az lesz a fő stratégiai irányvonalunk, hogy támogassuk a családközpontúságot, és a szülők életét megkönnyítve olyan aktivitásokat szervezzünk a gyerekek számára, amelyek az egész családra kihatással vannak – jelezte a polgármester.

Az önkormányzatra a napközik kialakítása néhány millió dináros pluszköltséget rótt, ugyanis eszközöket és ágyakat kellett vásárolniuk, illetve óvónőket kellett alkalmazniuk. Ám mindez, ahogy a polgármester is fogalmazott, nem mérhető infrastrukturális értékben, hiszen hosszú távon a családok kényelme a legfontosabb.

Bővebben:


Bővültek a lehetőségek a falvakban is

Új napközi szolgáltatás Kispiacon és Oromon

Új napközi-szolgáltatások bevezetése Kispiacon és Oromon




Fotó: Puskás Károly építészmérnök