Új nyílászárók a martonosi óvoda épületén
Befejeződött a bejárati ajtók és a nyílászárók teljes cseréje a martonosi Szivárvány óvoda épületén. A beruházás összértéke 1 millió dinár, melynek 30 százalékát Martonos magyarországi testvértelepülése, Algyő, 70 százalékát pedig a magyarkanizsai önkormányzat fedezte.
Horvát Gergely, Martonos Helyi Közössége Tanácsának elnöke az óvoda előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Algyővel már régóta kiváló viszonyt ápolnak.
— Korábban iskolapadokat, majd 400 000 dinár értékű támogatást kaptunk testvértelepülésünktől. Ebből hat tanterembe nagy felbontású képernyőket vásároltunk, most pedig a bejárati ajtók és a nyílászárók cseréjét támogatták — mondta Horvát.
Körmöci Valéria, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatóhelyettese örömének adott hangot a beruházás kapcsán, hozzátéve, hogy a martonosi intézménybe negyvenegy óvodás gyermek jár, és három pedagógus foglalkozik velük.
Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere kiemelte, hogy az előző évekhez hasonlóan az önkormányzat továbbra is fontosnak tartja az oktatási intézmények fejlesztését.
— Martonoson energiahatékonysági fejlesztésről beszélhetünk, hiszen a nyílászárókat és a bejárati ajtókat cseréltük ki. Nagy örömömre szolgál, hogy a munkálatokat a nagy hidegek előtt sikerült befejezni. Bízom benne, hogy továbbra is lépésről lépésre, intézményről intézményre, településről településre tudunk haladni akár önerőből, akár tartományi, köztársasági és nemzetközi támogatásokból, melyek felgyorsítják ezt a folyamatot, illetve hozzájárulnak a fejlesztésekhez — mondta Fejsztámer.
A tervek szerint következő lépésként az óvoda épületének belső és külső festését végzik el, valószínűleg a tavaszi hónapok során.
Bővebben:
Új nyílászárók a martonosi óvoda épületén
Új nyílászárókat kapott a martonosi óvoda
Új nyílászárók a martonosi Szivárvány óvoda épületén
Szebb és jobb a martonosi óvoda
Új nyílászárókat kapott a martonosi óvoda