Az épületek törvényesítésének határideje
Az építmények törvényesítéséről szóló törvény módosításairól és kiegészítéseiről szóló törvény (Az SZK Hivatalos Közlönye, 83/2018. sz.) alapján, mely 2018. november 6-án lépett hatályba, lehetővé vált a törvénytelenül felépített építmények törvényesítése a Szerb Köztársaság területén.
A polgárok aktív részvételét szorgalmazandó előírásra került, hogy amennyiben a törvény megjelenését követő öt éven belül nem kerül törvényesítésre az épület, akkor az illetékes szerv határozatot hoz a kérelem elutasításáról. Illetve amennyiben olyan építményről van szó, melyet gazdasági vagy más tevékenységre használnak és amely több személy gyülekezését feltételezi/igényli – különös tekintettel a vendéglátóipari tevékenységre használt épületekre – akkor az illetékes szerv határozatot hoz az építmény használatának betiltásáról (ha a törvény hatályba lépését követő öt éven belül sincs határozat az adott építmény törvényesítéséről). A tiltás az épület lebontásáig marad érvényben.
A fentiek alapján meghatározásra került, hogy a törvényesítési eljárás során megkezdett folyamatok lezárásának határideje 2023. november 6.