Vakcináció – kötelező bejelentkezés az eKözigazgatás honlapon
Január 26-a, kedd óta csak azok a polgárok vehetik fel a védőoltást a vakcinációs pontokon, akik az elektronikus közigazgatási hivataltól kapták meg az erre szóló időpontot. A védőoltás felvételének időpontját a polgárok azt követően kapják meg, hogy bejelentették igényüket az eKözigazgatás (eUprava) honlapon, ill. jelezték az erre a célra létrehozott telefonközpont telefonszámán. Nem szükséges és közegészségügyi szempontból helytelen is, hogy sorok és tömeg keletkezzen a vakcinációs pontok környékén azok miatt, akik visszaigazolt időpont nélkül jelennek meg, hiszen a védőoltást a polgárok az elsőbbségi terv szerint kapják meg.
A döntést az indokolta, hogy napról napra nő azoknak a polgároknak a száma, akik nem jelentkeztek ugyan a védőoltásért, de megjelennek a vakcinációs pontok, ill. egészségügyi intézmények előtt, hogy felvegyék azt. Ennek elkerülése érdekében kérjük a polgárokat, hogy tartsák tiszteletben a jelentkezésre és a vakcinációra vonatkozó előírásokat, mert ezek biztosítják a legjobb módját annak, hogy mindenki hozzájusson a védőoltáshoz – az előre meghatározott prioritások alapján. Ezért a Szerb Köztársaság Kormánya felhívja a polgárok figyelmét, hogy a védőoltás felvételére csak abban az időpontban érkezzenek, amelyre bejelentették őket.
A védőoltás iránti érdeklődés kifejezése, melyet követően rövid időn belül megkapják a vakcináció időpontját és helyszínét, csak néhány percet vesz igénybe és rendkívül egyszerű. A polgárok a www.imunizacija.euprava.gov.rs honlapon jelentkezhetnek. Amennyiben a védőoltás iránt érdeklődő személy nem rendelkezik számítógéppel, telefonon is jelentkezhet, a 0800 222 334-es telefonközponton keresztül, minden nap 8 és 20 óra között.
Az elektronikus jelentkezési lap kitöltésében kérhető segítség: a Magyarkanizsai Egészségház 062 789 948-as telefonszámán - minden hétköznap 11 órától 14 óráig. Az Egészségház munkatársai segítenek a 65 év felettieknek az eKözigazgatás honlapon történő bejelentkezésben. Viszont, aki csak teheti, e kor felett is próbáljon meg önállóan bejelentkezni – segítséget kérve rokonoktól, szomszédoktól, ismerősöktől, hiszen engedélyezett, hogy más személy jelentse be az érdeklődőt, csak annak alapadataira van szükség.
Végül arra emlékeztetnénk mindenkit, hogy attól függetlenül, hogy valaki felvette-e vagy sem a védőoltást, a zárt helyen továbbra is kötelező a védőmaszk viselése, a kezek higiéniájának biztosítása, a személyközi távolságtartás betartása és a zárt helyiségek szellőztetése. Felelősségteljes viselkedéssel, a járványügyi előírások és a védőoltásra biztosított időpont tiszteletben tartásával érhetjük el leghamarabb a közös célunkat, a koronavírus feletti győzelmet.