A község egyik legmodernebb bölcsődéje
A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény bölcsődéjében, a Napsugár épületben befejeződtek a karbantartási és felújítási munkálatok, amelyeket a szerbiai, demográfiáért és népesedéspolitikáért felelős tárca nélküli miniszter kabinetje támogatott. A beruházás összértéke 21,1 millió dinár. Ebből az apropóból látogatást tett a helyszínen a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert és az alpolgármester, Nebojša Rakić, akik elégedetten nyugtázták a munkálatok sikerességét. Ugyanakkor jelen volt Veselinov Ibolya, az intézmény igazgatónője is, aki örömének adott hangot, mondván, most már a község legmodernebb bölcsődéje a Napsugár, ahol negyvenhét csöppséget tudnak fogadni.
– Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szépen felújíthattuk a bölcsit, köszönhetően az önkormányzatnak, akikre mindig számíthatunk. A bölcsőde felújítását a nyílászárók cseréjével kezdték, majd az épület külső burkolását, festését is elvégezték, a mennyezetet alacsonyabbra eresztették, a hűtés- és fűtésrendszeren is dolgoztak, valamint a padlózat is megújult, parketta került a bölcsődébe. A konyhánk is elavult volt, ezt is orvosolhattuk, továbbá a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően a gyermekek csoportszobájába új bútorok kerültek – sorolta örömmel az igazgatónő, aki külön köszönetet mondott az önkormányzatnak a sok segítségért, ami által szinte újjávarázsolták a Napsugár bölcsődét, amely színében, festésében is hű a nevéhez.
A polgármester, Fejsztámer Róbert elmondta, hogy mintegy 12,5 millió dináros támogatással és 8,5 milliós önkormányzati önrésszel tudták megvalósítani a felújítást.
– A családtámogatási programunkba ez a projekt is beilleszkedik. Az önkormányzat folytatja mindazokat a fejlesztéséket és beruházásokat, amelyek a családok itthon maradásának egyik feltételét biztosítják. Természetesen az önkormányzat szoros együttműködésével és az alpolgármester, Nebojša Rakić koordinálásával ez a beruházás időre el is készült, attól függetlenül, hogy a vírushelyzet kellős közepén folytak a munkálatok – mondta a polgármester.
A kilenc hónapon át tartó felújítás utolsó simításait végzik a napokban, és most már egy kívül-belül felújított bölcsődébe érkezhetnek a kisgyerekek.
Bővebben:
A község egyik legmodernebb bölcsődéje
Felújították a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény bölcsődéjét